És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A német C&A áruházlánc 20 ezer bőrből készült babatipegőt hív vissza Európa-szerte azok magas krómtartalma miatt.
A társaság csütörtöki közlése szerint a visszahívás azokra a cipőcskékre vonatkozik, amelyek 2010 szeptemberétől voltak forgalomban mind a 18 országban, ahol a C&A-nak áruháza van. Németországban azóta 6300 párat adtak el, és most 1200-at levettek a polcokról.
A német csoport szóvivőjének tájékoztatása szerint a tipegőket annak rendje-módja szerint alávetették a minőségi vizsgálatoknak, és nem találtak semmi feltűnőt. Később egy fogyasztóvédelmi magazin által elvégeztetett laborvizsgálat mutatta ki a króm egyik veszélyes formája, a bőrgyártásban használt króm (VI) jelenlétét. A króm (VI) - ami bőrallergiát okozhat - a vállalat közlése szerint valószínűleg az ellenőrzés után, oxidáció révén képződhetett a cipőcskékben.
A tipegők kilenc euróba kerültek, amit a vállalat visszaad a vevőknek, vagy az üzletben levásárolhatják.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.