Az ismerős szerint Ben Ali agyvérzést kapott és két napja nem tért magához. A 74 éves korában Tunéziából tömegdemonstrációkkal elűzött ex-államfő állapotát az AFP forrása súlyosnak nevezte. Ben Ali és rendszere ellen január elején robbantak ki tömegtüntetések, ezek hatására az elnök több mint 23 év országlás után lemondott az ország vezetéséről, és családjával együtt Szaúd-Arábiába menekült.
Egy családi barát szerint kómában az elűzött tunéziai elnök
Kómában fekszik Ben Ali elűzött tunéziai elnök egy szaúdi kórházban - mondta az AFP-nek a család egyik barátja csütörtökön.
Itt vannak a felvételi ponthatárok
Rekordmennyiségű diák jelentkezett egyetemi képzésre, este nyolc órakor kiderült kit, hova vesznek fel.
eduline.hu Felvételi 2026: itt nézheted meg az összes ponthatárt egy helyen
Az egyetemre jelentkezők 72 százalékát vették fel
Forsthoffer Ágnes Sulyok Tamással találkozott a Sándor-palotában
Sulyok Tamás a hivatal munkatársainak felkészültségét dícsérte a találkozón.
Romsics Ignác történésszel találkozott Magyar Péter és Ruff Bálint
Letartóztatták Hankó Balázs egykori kabinetfőnökét
Kajakozó Gasly, rollerező Sainz és hűséges szurkolók százai a Hugaroringen – fotókon az F1-es hétvége 0. napja
Magyar Péterék felülvizsgálnák az Állami Számvevőszék működését, mire a szervezet jelezte: ez nem így működik
Megjelent az iskolakezdési támogatásról szóló törvény, amit már Forsthoffer Ágnes írta alá
Videó: Orbán Viktor fapadosra ült, egy nő elsírta magát, úgy meghatódott tőle
Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben
Petri Lukács Ádám: Bűnösök közt bűnös, aki bűnös
Marabu Féknyúz: Turista osztály
Joseph duplájával nyert a Fradi a Twente ellen
A magyar csapat egygólos előnnyel várja a hazai visszavágót.