Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egyiptom engedélyt adott iráni hadihajóknak, hogy átvonuljanak a Szuezi-csatornán - közölte egy egyiptomi katonai forrás pénteken.
Az iráni kérvény szerint a jelenleg a Vörös-tengeren állomásozó két hajó nem szállít sem katonai felszereléseket, sem nukleáris vagy vegyi anyagokat. A jobboldali izraeli külügyminiszter provokatívnak nevezte az egyiptomi védelmi minisztérium részéről az engedély megadását.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.