Az európai újságírók további módosítást akarnak a médiatörvényen

"Radikális műtétet" lát szükségesnek a magyar médiatörvényen az Európai Újságíró Szövetség (EFJ), amely pénteken Brüsszelben kiadott közleményében "kozmetikázásnak" nevezte az Európai Bizottság és a magyar hatóságok közötti megállapodásban foglalt módosításokat.

  • MTI MTI
Az európai újságírók további módosítást akarnak a médiatörvényen

A 30 ország több mint 250 ezer újságíróját képviselő szervezet elnöke, Arne König a közleményben úgy vélte, csak a törvény teljes megváltoztatása vezethet oda, hogy Magyarország visszakerül az európai alapnormák útjára. Leszögezte, hogy a megállapodás nem hozott megoldást a központi kérdésre, vagyis az alapvető jogok chartájának tiszteletben tartására.

Az EFJ és magyarországi újságírók meglátása szerint feltehetően csak technikai természetű változtatásokról van szó - áll a közleményben. "Erőteljes és határozott cselekvésre van szükség ahhoz, hogy Magyarországon új erőt kapjon a független újságírás" - fogalmazott az elnök.

Egyúttal javasolta, hogy a törvénybe kerüljenek be közvetlen utalások a chartára. Továbbra is problémásnak találja a szervezet a médiahatóság működését is.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.