Véres összecsapások az arab országokban – percről percre
Utolsó frissítés:
Több észak-afrikai és közel-keleti országban is fellángoltak a kormányellenes zavargások, a Líbiában, Jemenben és Bahreinben zajló demonstrációk eddig több száz halálos áldozatot követeltek. Líbiában a legsúlyosabb a helyzet, ahol Kadhafi zsoldosai az utcára vonuló fegyvertelen embereket lőtték, káosz és vérengzés lett úrrá az országon. Az ezredest és családtagjait szankciókkal sújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely fegyverembargó elrendelése mellett a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé terjesztette a líbiai vérengzések kivizsgálását.
Most érkezett
Megkezdődött az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülése
A genfi tanácskozás végén a tagországok szavaznak arról, hogy felfüggesztik-e az arab ország tagságát a szervezetben. Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa az ülés elején kijelentette, hogy a líbiai népfelkelés mögött Kadhafi "totális megvetettsége" áll. "Ezrek meggyilkolásáról és megsebesítéséről, önkényes letartóztatásokról, őrizetesek kínzásáról" érkeznek hírek az országból. "A helyzet egyre riasztóbb, ezért a nemzetközi közösségnek minden lehetséges eszközzel, nyomatékosan közbe kell lépnie", és rá kell szorítania Líbiát arra, hogy hagyjon fel a megtorlással - mondta. A francia hírügynökség megszerezte annak a határozattervezetnek a szövegét, amelyről a vitanap végén szavaznak a tanácsban. Ez elítéli az emberi jogok "súlyos és szisztematikus megsértését", különösen a polgári lakosok elleni fegyveres támadásokat Líbiában. Ebből kiindulva a tervezet javasolja, hogy függesszék fel az ország 2010 májusa óta fennálló tagságát. (MTI)
Percről percre
Kadhafiéknak 32 milliárd dolláros vagyona lehet Londonban
Több mint 30 milliárd dollár ingó vagyona van Kadhafi líbiai vezetőnek és a líbiai rezsimnek Londonban - írta a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket tömegével kiszivárogtató WikiLeaks portálra hivatkozva a pénteki The Daily Telegraph.
Kadhafi mai távozására készülnek Bengáziban is
"Ben Ali pénteken bukott meg, Mubarak pénteken bukott meg, Kadhafi most pénteken bukik meg!" - hallotta a CNN tudósítója, Ben Wedeman a kelet-líbiai Bengáziban.
Tárgyalások kezdődtek a lemondott líbiai vezetők között
Intenzív tárgyalások folynak a korábban lemondott líbiai politikai vezetők - nagykövetek, miniszterek - között egy politikai csoportosulás megalapításáról, amely átvehetné Líbia irányítását - közölte meg nem nevezett forrásokra hivatkozva az Al-Dzsazíra Arabic.
Tüntetést szerveznek a Zöld térre Tripoliban
Tüntetést szerveznek Tripoliban a kormányellenes erők pénteken, a demonstrációt a BBC szerint a Zöld téren tartják majd a pénteki imák után. A Sabab Líbia ifjúsági mozgalom Twitter-oldalán egymást érik a pénteki tüntetésre mozgósító bejegyzések. Az elmúlt napokban kiürült a főváros, az összecsapások miatt eddig a lakosok nem mertek kilépni az utcára. Az alábbi fotó korábban, még "békeidőben" készült a Zöld téren.
Sky News: London kenőpénzt fizethetett a britek kimenekítéséért
A Sky News forrásai szerint a brit kormány kenőpénzt fizethetett a líbiai kormányhivatalnokoknak, hogy ne akadályozzák a brit állampolgárok evakuálását - írja blogján az Al-Dzsazíra.
Tárgyalásokat ajánlott az ellenzéknek a jemeni elnök
A jemeni elnök elrendelte, hogy hozzanak létre egy kormánybizottságot az ő lemondását követelő tüntetőkkel való tárgyalásra - jelentette pénteken az arab ország állami médiája. Ali Abdalláh Száleh elnök utasítása jelentős gesztusnak fogható fel a hatalom és az ellenzék közötti patthelyzetben. (MTI)
Nem tervez katonai beavatkozást az EU
Az Európai Unió (EU) semmiféle katonai akciót nem tervez a líbiai helyzettel összefüggésben, de megfontolja szankciók bevezetését - mondta pénteken Gödöllőn Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője. Az uniós védelmi miniszterek informális tanácsülése előtt Ashton újságíróknak elmondta: az EU megfontolja úgynevezett megszorító intézkedések bevezetését, hogy a "lehető legnagyobb erejű nyomást gyakorolja" az észak-afrikai arab országban eluralkodott erőszak megállítása érdekében. Az utazási korlátozásoktól kezdve a külföldi számlák befagyasztásáig minden lehetséges szankció bevezetéséről tárgyalnak a következő napokban - tette hozzá. A külügyi főképviselő hangsúlyozta: az EU szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal és az ENSZ Biztonsági Tanácsával az ügyben. (MTI)