Izrael jelentős légicsapást mért a húszik kikötőire és más célpontokra Jemenben
Félszáz rakétát lőttek ki, a támadás előtt figyelmeztették a lakosságot.
Félszáz rakétát lőttek ki, a támadás előtt figyelmeztették a lakosságot.
Tavasz óta nem történt hasonló támadás.
A pilóta és a fegyverzetet kezelő tiszt sikeresen katapultált.
A szanaai repülőtéren több gép is kiégett, de lebombáztak egy cementgyárat is az izraeli erők.
A csapások katonai és pénzügyi értelemben is meggyengíthetik az Irán támogatását élvező lázadókat. Feltehetően áldozatai is vannak a támadásnak.
Az izraeli légvédelem eddig huszonhat Jemenből indított rakétát elfogott, a huszonhetediket nem sikerült lelőni.
Volt egy második chat is a nagy botrányt keltő Houthi PC small groupon kívül. Ebben is a húti lázadók elleni műveleteket tárgyalták, viszont ezt a védelmi miniszter hozta létre, és a tagok közé feleségét, bátyját és ügyvédjét is felvette.
Azt viszont nem tudja megmondani, hogyan tudtak ekkorát bakizni, egyelőre vizsgálják, mi is történt pontosan.
A Gázai övezetben élő palesztinokkal való szolidaritás jegyében tették mindezt.
Donald Trump három elnökválasztási kampányt is felépített arra, hogy Amerikára kívül-belül ellenségek leselkednek, és csak ő képes megvédeni az országot tőlük. A kínos Signal-gate viszont azt jelzi, az amerikaiakat leginkább Trump embereitől kellene megvédeni, akik azt sem tudják, kivel tárgyalják ki a legtitkosabb nemzetbiztonsági kérdéseket egy csetben.
A bejelentést a gázai tűzszünet első napján tették.
Csak a szerencsén múlt, hogy az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója és delegációja túlélte a jemeni húszik ellen csütörtökön végrehajtott izraeli légicsapást.
A légicsapásokban többen életüket vesztették.
Az amerikaiak a jemeni fővárosban, Szanaaban található célpontok ellen hajtottak végre légicsapásokat, amikor az incidens történt.
Lopakodó nehézbombázókkal mért csapást az amerikai légierő.
A légvédelmi szirénák is megszólaltak, a rakéta végül lakatlan területen robbant fel, sérülés vagy anyagi kár nem történt.
Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa felszólította a felelősöket, hogy azonnal engedjék szabadon a foglyul ejtett személyeket, akiket megfosztottak minden kapcsolattól a külvilággal.
A húszik azt állítják, hogy ők semmisítették meg a nemzetközi légtérben tartózkodó, pilóta nélküli eszközt.
A hajón tartózkodók közül valamennyien biztonságban vannak.
Kevesen látták vagy ismerik Abdul Malik al-Hutit, aki a Vörös-tenger vidékén a tengeri kereskedelmet fenyegető milíciává építette fel a családnevét viselő síita mozgalmat.