Véres összecsapások az arab országokban – percről percre
Utolsó frissítés:
Több észak-afrikai és közel-keleti országban is fellángoltak a kormányellenes zavargások, a Líbiában, Jemenben és Bahreinben zajló demonstrációk eddig több száz halálos áldozatot követeltek. Líbiában a legsúlyosabb a helyzet, ahol Kadhafi zsoldosai az utcára vonuló fegyvertelen embereket lőtték, káosz és vérengzés lett úrrá az országon. Az ezredest és családtagjait szankciókkal sújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely fegyverembargó elrendelése mellett a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé terjesztette a líbiai vérengzések kivizsgálását.
Most érkezett
Ezerre teszi a líbiai áldozatok számát az olasz külügyminiszter
Több mint ezer ember is meghalhatott a líbiai összecsapásokban, illetve a tüntetőket ért támadásokban - mondta Franco Frattini olasz külügyminiszter. Igaz, hozzátette, nem biztos abban, hányan haltak meg Líbiában. (MTI)
Percről percre
Ritka felvétel a líbiai utcai harcokról
A videót feltöltő Muttardi szerint a felvétel csütörtökön készült Bengáziban, a sárga sisakosok pedig a Kadhafi-rezsim zsoldosai, akik a civil lakossággal csapnak össze - írja az Al-Dzsazíra szerkesztőségi blogja.
Sok megerőszakolt nőt láttak el Tripoliban
A tegnap esti Kadhafi-beszédet követően sok megerőszakolt nőt láttak el a tripoli Al Zawija utcai kórházban - írja a Líbia Február 17 oldal.
Katasztrofális kockázatot jelentenek a menekülők a Vöröskereszt szerint
A Vöröskereszt szerint katasztrofális a kockázata annak, hogy tömegesen indulnak majd meg a líbiai menekültek az észak-nyugat felől szomszédos, Tripolihoz közel eső Tunéziába - idézi az AFP hírügynökséget a BBC a Twitteren.
Népírtás folyik Líbiában a luxemburgi külügyminiszter szerint
Líbiában népirtás folyik, az ország zavarodott, beteg vezetője gyakorlatilag polgárháborúra szólított fel saját népe ellen, egymásra uszítva felkelőket és kormányhű rétegeket - jelentette ki a Deutschlandfunk rádióban szerdán Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter. A miniszter szerint az arab országban több tízezer külföldi zsoldos tartózkodik, egy részük orvlövészként azzal van elfoglalva, hogy háztetőkről tüzel békés utcai tüntetőkre. A miniszter elképzelhetőnek tartaná, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa mielőbb határozatot fogadjon el, amely kötelezővé tenné az összes, Líbiába tartó repülőgép utaslistájának az ellenőrzését. Így meg lehetne akadályozni, hogy további zsoldosok érkezzenek az észak-afrikai országba. (MTI)
Mégsem a győzelemnek örülnek Kelet-Líbiában
A Sabab ifjúsági mozgalom a Twitteren megjegyezte, hogy a legtöbb médiabeszámolóval szemben Kelet-Líbiában még nem a győzelmet ünneplik a videókón láthatók, hanem Tripolit támogató jelszavakat skandálnak.
Fizetésemelést, olcsóbb lakáshitelt ígért a szaúdi király
Három hónapig tartó külföldi gyógykezelés után szerdán hazatért Szaúd-Arábiába Abdullah király - jelentette az al-Akbarija állami televízió. A 86 éves király a Marokkóból Szaúd-Arábiába tartó repülőúton nyilatkozva reformokat ígért az országban. Egyebek mellett 15 százalékos közalkalmazotti fizetésemelést és kedvezményesebb lakáshiteleket helyezett kilátásba, egyben kegyelmet ígért néhány, gazdasági bűncselekmények miatt börtönben lévő személynek, és azt mondta, új elképzelései vannak a munkanélküliség csökkentésére. (FH)
Befagyaszthatják a franciák Mubarakék vagyonát
A BBC szerint a francia külügyminisztérium bejelentette, "kedvező választ ad" majd a Hoszni Mubarak és családja franciaországi vagyonának befagyasztására vonatkozó egyiptomi kérésre.