Véres összecsapások az arab országokban – percről percre
Utolsó frissítés:
Több észak-afrikai és közel-keleti országban is fellángoltak a kormányellenes zavargások, a Líbiában, Jemenben és Bahreinben zajló demonstrációk eddig több száz halálos áldozatot követeltek. Líbiában a legsúlyosabb a helyzet, ahol Kadhafi zsoldosai az utcára vonuló fegyvertelen embereket lőtték, káosz és vérengzés lett úrrá az országon. Az ezredest és családtagjait szankciókkal sújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely fegyverembargó elrendelése mellett a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé terjesztette a líbiai vérengzések kivizsgálását.
Most érkezett
Clinton Bahreinnek is üzent
Hillary Clinton a bahreini uralkodó családot arra kérte, hogy kezdjen politikai párbeszédet az ellenzékkel, és tegyen arról, hogy a szavakat tettek kövessék. Az amerikai külügyminiszter egyben leszögezte, hogy a Perzsa-öbölben lévő országban nincs helye a békés tüntetőkkel szembeni erőszaknak.
Percről percre
Clinton: teljességgel elfogadhatatlan a líbiai erőszak
Az Egyesült Államok erőteljesen elítéli a líbiai erőszakot és elfogadhatatlannak tartja a kormányerők által rendezett "vérfürdőt" - jelentette ki kedden Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, felszólítva a tripoli vezetést, hogy vessen véget az erőszaknak és tartsa tiszteletben a líbiaiak egyetemes szabadságjogait.
Nem sokkal Clinton nyilatkozata előtt a washingtoni külügyminisztérium közölte, hogy egyelőre nem tudták megvalósítani azt az előző nap hozott tervet, hogy kimenekítik a Líbiában dolgozó amerikai diplomaták családtagjait, valamint azokat a diplomatákat, akiknek munkájára nincs feltétlenül szükség az amerikai külképviseleteken.
Kivégezte a tengerentúli piacokat Líbia
Komoly esést szenvedtek el a Wall Street-i piacok kedden: a Dow három hónapja nem esett egyetlen nap alatt ennyit - a líbiai lázadásoknak és a dráguló olajnak köszönhetően - írja a Napi Gazdaság.
Kadhafi Berlusconinak: "Líbiában minden rendben van"
Moammer Kadhafi líbiai vezető arról biztosította telefonon Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt, hogy "Líbiában minden rendben van" - közölte a hivatalos líbiai hírügynökség (JANA).
A JANA jelentése szerint a líbiai vezető kijelentette, hogy aki az igazságot akarja tudni a líbiai eseményekről, a líbiai médiából tájékozódjon, s ne hallgasson "az árulók és züllöttek sajtóorgánumai által terjesztett hazugságokra és meghamisított információkra". Az olasz kormány közleménye szerint a 20 perces beszélgetés során Berlusconi visszautasította azt a vádat, hogy Olaszország rakétákkal látta el a bengázi tüntetőket.
Az olasz kormány kedd este rendkívüli ülésen vitatta meg az egykori gyarmatán kialakult helyzetet. Rómában mély nyugtalansággal figyelik az eseményeket, s attól tartanak, hogy akár 200-300 ezer líbiai menekült zúdulhat Olaszországra. Az olasz haditengerészet hajói úton vannak az észak-afrikai országba, hogy szükség esetén részt vegyenek az olasz állampolgárok kimenekítésében.
Átalakították az egyiptomi kormányt
A tizenegy új miniszter kedden le is tette a hivatali esküt - közölte az állami televízió.
A belügyminiszter átállt a tüntetők oldalára
A líbiai belügyminiszter bejelentette, hogy átállt a tüntetőkhöz, és támogatja a "Február 17. forradalmat" - közölte kedden az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. A tévé egy amatőr videofelvételt közvetített, amely Abdel Fattah Junesz al-Abidi belügyminisztert íróasztalánál ülve mutatta, amint felolvassa a nyilatkozatát, és sürgeti a líbiai hadsereget, hogy csatlakozzon a néphez és annak "legitim követeléseihez".
Franciaország stratégiai olajtartalékához nyúl, ha leáll a líbiai export
Jean-Louis Schilansky, az ország olajipari szövetségének elnöke azt mondta, hogy Franciaország olajszükségletének közel 15 százalékát importálja az észak-afrikai országból. Franciaország stratégiai olajtartaléka közel három hónapra elegendő a belső fogyasztás fedezésére. A napi 1,6 millió hordó kőolajat termelő Líbia napi 200 ezer hordó kőolajat exportál Franciaországba, amelynek a második legnagyobb olajszállítója Oroszország után.
Clinton: elfogadhatatlan a líbiai erőszak
Az Egyesült Államok erőteljesen elítéli a líbiai erőszakot és teljességgel elfogadhatatlannak tartja a kormányerők által rendezett "vérfürdőt" - jelentette ki kedden Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Clinton felszólította a tripoli vezetést, hogy vessen véget az erőszaknak és tartsa tiszteletben a líbiaiak egyetemes szabadságjogait, beleértve a szabad véleménynyilvánításhoz és a gyülekezéshez való jogot.
Angela Merkel szankciókkal fenyegeti Líbiát
Angela Merkel kancellár a görög miniszterelnököt fogadva Berlinben kedden felszólította Tripolit: azonnal szüntesse be a líbiai lakosság ellen alkalmazott erőszakot. Ellenkező esetben Németország kész a nyomásgyakorlás minden eszközét igénybe venni, beleértve szankciók elrendelését is - hangoztatta Merkel. A német kormányfő "maximális mértékben nyugtalanítónak" minősítette a Líbiából érkező híreket. Kadhafi keddi beszédét "nagyon, nagyon ijesztőnek" nevezte Merkel, aki szerint a líbiai vezető ezzel gyakorlatilag hadat üzent saját népének.
Példaként állítja Törökországot az arab világ elé Asselborn
A politikus török kollégájával, Ahmet Davutogluval tartott ankarai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az arab országokban végbemenő változások nagyon fontosak. Meggyőződése szerint Törökország referenciaként szolgálhat számukra annak bizonyítására, hogy a demokrácia és az iszlám nincs ellentétben egymással. Rámutatott, hogy Törökország számos reformot hajtott végre, s ezt folytatnia kell. Szerinte az Európai Unió erősebb lesz Törökországgal, és a szervezet összességében nagyon jelentős szerepet játszhat. "Európában folytatnunk kell az emberek meggyőzését arról, hogy Törökország nemcsak egy szövetséges lehet, hanem uniónk tagja is. Ez még néhány évet igénybe vehet... de hiba lenne véget vetni a (török EU-) csatlakozási folyamatnak" - mondta.