Véres összecsapások az arab országokban – percről percre
Utolsó frissítés:
Több észak-afrikai és közel-keleti országban is fellángoltak a kormányellenes zavargások, a Líbiában, Jemenben és Bahreinben zajló demonstrációk eddig több száz halálos áldozatot követeltek. Líbiában a legsúlyosabb a helyzet, ahol Kadhafi zsoldosai az utcára vonuló fegyvertelen embereket lőtték, káosz és vérengzés lett úrrá az országon. Az ezredest és családtagjait szankciókkal sújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely fegyverembargó elrendelése mellett a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé terjesztette a líbiai vérengzések kivizsgálását.
Most érkezett
Kadhafi: a líbiaiak hűségesek és meghalnának értem
Moammer Kadhafi nem ismeri el, hogy Tripoliban zavargások vannak és azt állítja, hogy minden líbiai szereti őt - közölte hétfőn Christiane Amanpour amerikai televíziós újságíró, miután interjút készített a líbiai vezetővel az amerikai ABC televízió számára. "A beszélgetésünk közben Kadhafi azt mondta nekem: 'Engem az egész népem szeret. Meghalnának azért, hogy megvédelmezzenek'" - idézte Amanpour Kadhafit a Twitteren közzétett üzenetében. (MTI)
Percről percre
Pentagon: amerikai erők állásokat foglalnak el Líbia körül
Az amerikai haditengerészet és a légierő egységei állásokat foglalnak el Líbia körül, felkészülve arra az eshetőségre, hogy a Nyugat a katonai beavatkozás mellett dönt - közölte hétfőn az amerikai védelmi minisztérium. "Tervezőink készenléti terveket dolgoznak ki, és azt hiszem, biztonsággal kijelenthetem, hogy ennek részeként újrapozicionáljuk erőinket, hogy biztosítsuk a nagyobb rugalmasságot arra az időre, amikor a döntéseket meghozzák" - jelentette ki Dave Lapan ezredes, a Pentagon szóvivője. (MTI)
Fehér Ház: a száműzetés megoldás lehet Kadhafi számára
A száműzetés a Moammer Kadhafi líbiai vezető előtt álló egyik lehetséges megoldás - jelentette ki hétfői sajtóértekezletén Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője. "A száműzetés nyilvánvalóan az egyik opció" Kadhafi előtt - jelentette ki Carney, mintegy érzékeltetve, hogy az amerikai vezetés még mindig mérlegeli, hogy milyen szerepet vállaljon a líbiai konfliktus megoldásában. Az Obama-kormányzat korábban jelezte, hogy "minden megoldás" nyitott. Carney hozzáfűzte, hogy nem spekulálna a száműzetés gondolata körül, ugyanakkor rámutatott, hogy az Egyesült Államok "aktívan átgondolja" a Líbia feletti repüléstilalmi zóna létesítését, valamint "nagyon közelről vizsgálja" azt a lehetőséget, hogy humanitárius segélyt küldjön az ellenzéki erőknek. (MTI)
London készül a líbiai légtérzárra
A brit kormányfő hétfőn bejelentette, London szövetségeseivel terveket készít a líbiai légtérzár biztosítására, hogy megvédjék a líbiaiakat Kadhafi katonai támadásaitól. David Cameron a parlamentben felszólalva lemondásra szólította fel Moammer Kadhafi líbiai vezetőt és, mint mondta, távozásának kikényszerítéséhez minden lehetőséget fontolóra vesznek. "Semmiképpen se zárjuk ki a katonai eszközök bevetését" - mondta Cameron. A kormányfő nem tért ki arra, vajon a szövetségesek konkrétan készülnek arra, hogy érvényt szerezzenek a repülési tilalomnak, vagy csupán terveket készítenek arra az esetre, ha a helyzet kiéleződne. (MTI)
EU: Kadhafi már nem ellenőrzi az olajlétesítményeket
Moammer el-Kadhafi már nem ellenőrzi a fontosabb líbiai gáz- és olajlétesítményeket - közölte az uniós energiaügyi biztos hétfőn. Günther Oettinger elmondta: a líbiai gáz- és olajlétesítmények nagy része helyi családok, vagy regionális vezetők ellenőrzése alatt áll. A líbiai gáz az európai piacon mintegy 3 százalékot képvisel, az olaj pedig 10 százalékot. Oettinger elmondta: az EU jelentős kőolajtartalékokkal rendelkezik, és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) más tagjai, valamint külső termelők, így Oroszország, részéről megvan az akarat, hogy szállításaik növelésével pótolják a kiesett líbiai szénhidrogén-mennyiséget.
Fellegi jelentette be a Líbia elleni EU-szankciókat
Szankciós intézkedéseket fogadott el hétfőn az Európai Unió Líbia ellen - jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn Brüsszelben.
A jemeni elnök kész lenne nemzeti egységkormányt alakítani
A jemeni elnök hétfőn bejelentette, hogy kész órákon belül egy nemzeti egységkormányt megalakítani, ha az ellenzék beterjeszti miniszterjelöltjeinek a névsorát. Az ellenzék azon nyomban visszautasította az ajánlatot, mondván, továbbra tartja magát a nép követeléséhez, hogy a három évtizede uralmon lévő államfő távozzon, és ebből jottányit sem enged. (MTI)
Hónapokra is kieshet a líbiai kőolaj a piacról
A líbiai lázongás azt eredményezheti, hogy akár hónapokra is kieshet az észak-afrikai ország nyersolaja a nemzetközi piacról - vélte hétfőn megjelent elemzésében a Bank of America Merril Lynch. Az amerikai bank szerint, ha a Közel-Keleten további országokra terjed át a forrongás, annak az lesz a következménye, hogy újabb olajtermelés esik ki, azt már nem lesz igazán miből pótolni. Líbiai olajtermelése a tüntetések kezdete előtt napi 1,6 millió hordó volt, ez mára 1,2 millió hordóval csökkent a BoA Merrill Lynch szerint. (MTI)
Berlin is repüléstilalmi övezetet létesítene
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában elfogadott szankciók után immár arról folyik vita, hogy a nemzetközi közösség hozzon-e katonai intézkedéseket is a líbiai vérontás megállítása érdekében - derült ki hétfőn Genfben. A magas rangú diplomaták lázasan egyeztetnek a líbiai válságról; Guido Westerwelle német külügyminiszter hírek szerint igyekszik kipuhatolni, mekkora a támogatottsága a nemzetközi partnerek körében annak az elképzelésnek, hogy hozzanak létre repüléstilalmi övezetet az észak-afrikai arab ország fölött. (MTI)
Az EU is kapcsolatba lépne a líbiai átmeneti kormánnyal
Az Európai Unió igyekszik felvenni a kapcsolatot az átmeneti líbiai kormánnyal, amelyet a keleti Bengáziban hozott létre Moammer Kadhafi líbiai vezető ellenzéke - közölte hétfőn Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének egyik szóvivője.