Véres összecsapások az arab országokban – percről percre
Utolsó frissítés:
Több észak-afrikai és közel-keleti országban is fellángoltak a kormányellenes zavargások, a Líbiában, Jemenben és Bahreinben zajló demonstrációk eddig több száz halálos áldozatot követeltek. Líbiában a legsúlyosabb a helyzet, ahol Kadhafi zsoldosai az utcára vonuló fegyvertelen embereket lőtték, káosz és vérengzés lett úrrá az országon. Az ezredest és családtagjait szankciókkal sújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely fegyverembargó elrendelése mellett a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé terjesztette a líbiai vérengzések kivizsgálását.
Most érkezett
ENSZ-beavatkozást követelnek Líbiában az emberi jogi szervezetek
Emberi jogi szervezetek azt követelik az ENSZ-től, hogy avatkozzon be a líbiai polgári lakosság védelmében. Egy 24 emberi jogi csoportból álló nemzetközi koalíció hétfőn reggel Genfben közzétett határozatában az ENSZ Biztonsági, illetve Emberi Jogi Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását sürgette. A levelet elküldték mások között Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak, az amerikai kormánynak és az Európai Uniónak. Emberi jogi csoportok mintegy 150-re teszik a több napja tartó líbiai tüntetések halálos áldozatainak számát. Orvosok és ellenzéki körök viszont 200 halottról beszélnek.
Percről percre
Vér folyt egy iraki tüntetésen is
Egy 17 éves fiú meghalt, negyvennyolc ember pedig megsebesült, miután tüntetők összecsaptak vasárnap este a rendfenntartó erőkkel az iraki Kurdisztán második legnagyobb városában, Szuleimáníjában, ahol már öt napja tartanak a zavargások. A helyi rendőrség hétfői közlése szerint körülbelül 2000 ember vett részt városszerte az elszórt tüntetéseken, amelyeket a kurd biztonsági erők a levegőbe lövöldözve oszlattak fel. Eközben egy öngyilkos merénylő autóba rejtett pokolgépet robbantott fel a közép-iraki Szamarra városában egy rendőrségi épület előtt. A merényletben tíz ember meghalt, és tizenhatan megsebesültek.
Újabb áldozata van a jemeni zavargásoknak
Életét vesztette egy kormányellenes tüntetés egyik résztvevője hétfőn Jemenben, Áden városában; kórházi források szerint a biztonsági erők lőtték le a férfit. Ő a tizenkettedik áldozata az öt napja tartó zavargásoknak.
Manamában már kilencedik napja tüntetnek
A bahreini fővárosban, Manamában hétfő reggel, a tüntetések kilencedik napján tovább folytatódtak a demonstrációk, az Al-Dzsazíra beszámolója szerint több százan gyűltek össze már reggel a város legnagyobb terén, a Gyöngy téren. A kormány korábban tárgyalásokat ajánlott az ellenzékieknek, akik most azt szeretnék, hogy a kormány tegyen is valamit a változásokért. Az ellenzéki csoportok követelései között szerepel a bebörtönzöttek szabadon bocsátása és az, hogy az embereknek nagyobb szerep jusson a politika alakításában. A kis szigetországban múlt hétfő óta legalább heten haltak meg és több százan megsebesültek az összecsapásokban.
Interjú a Muzulmán Testvériség egyik vezetőjével
A radikálisnak, szélsőségesnek, vallási dogmatikusnak tartott mozgalom szóvivője, a Muzulmán Testvériség egyik vezető tisztségviselője, Essam El-Arian a feltételezetthez képest meglepően felvilágosult, nyugatias gondolkodású szervezet képét festi le a hvg.hu-nak Kairóból adott telefoninterjúban.
Megdöbbentő amatőr videó: gépfegyverrel lőttek a békés tüntetőkre
Gépfegyverrel öltek meg több békés, fegyvertelen tüntetőt Bahreinben - derül ki egy megdöbbentő amatőr felvételből, amelyet múlt pénteken töltöttek fel a YouTube videómegosztó oldalra. A felvételen az látszik, hogy a zászlókkal vonuló demonstrálókat gépfegyver-sortűzzel tették ártalmatlanná a hadsereg tagjai, a fegyverropogás után többen sérülten és élettelenül hevernek az utcán. Felkavaró képsorok.
Tunézia hivatalosan is kéri Ben Ali kiadatását
Tunézia az ország volt elnökének, Ben Alinak a kiadatását kérte Szaúd-Arábiától - közölte a BBC. A 74 éves volt államfő 23 évnyi kormányzás után január 14-én menekült el Tunéziából, jelenleg állítólag kórházban kezelik, mert agyvérzést kapott.
Több száz líbiai támadt rá egy dél-koreai cég alkalmazottaira
Késsel és lőfegyverrel felszerelkezett több száz ember támadt egy dél-koreai építőcég alkalmazottaira a líbiai fővárosban, Tripoliban, az összecsapásban négy alkalmazott megsebesült - közölte hétfőn a dél-koreai külügyminisztérium. A lázongó tömeg vasárnap késő este rohanta le az építkezés területét, majd órákkal később ismét támadtak. A behatolóknak azonban nem sikerült a területet elfoglalniuk, mert az ott dolgozók ellenálltak. A konfrontációnak azonban még valószínűleg nincs vége - tette hozzá egy minisztériumi tisztségviselő.