A szélsőjobboldali Szerb Radikális Párt vezetője hágai cellájában írt egyik könyvében és a honlapján 11 tanú nevét, foglalkozását és lakóhelyét hozta nyilvánosságra.
A vádlott előre megfontolt szándékkal, rosszindulatúan járt el - mondta az ügyész a keddi első tárgyalási napon.
Seselj - Slobodan Milosevic néhai jugoszláv elnök egykori szoros szövetségese - azzal védekezett, hogy a tanúk beleegyeztek abba, hogy névvel szerepeltesse őket. "Olyan emberek nevét tettem közzé, akik azt mondták, hamis tanúzásra kényszerítették őket" - mondta. Védőbeszédében még Kim Dzsong Il észak-koreai diktátortól is idézett. "Mindenkinek, aki elszántan harcol az igazságért és a szabadságért, késznek kell lennie, hogy feláldozza magát" - mondta.
Ez már a második per Seselj ellen védett tanúk személyazonosságának a felfedése miatt. Az elsőben - amelynek hatására a hágai törvényszék fokozta a tanúk védelmét - 2009-ben 15 hónap börtönbüntetésre ítélték. Az újabb perben akár hét év börtönt és százezer euró pénzbüntetést is kiszabhatnak rá.
A nyolc éve rács mögött lévő, börtönéből is aktívan politizáló 56 éves politikust öt éve tartó főperében azzal vádolják, hogy felelős az 1991-1994 között Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban elkövetett súlyos háborús bűncselekményekért, gyilkosságokért, kínzásokért, erőszakos kitelepítésekért és vagyontárgyak (köztük egyházi javak) elpusztításáért. Ezekért a bűncselekményekért akár több évtizedes szabadságvesztést is kaphat.
Újabb per Seselj ellen Hágában a védett tanúk leleplezése miatt
Újabb per kezdődött kedden Hágában, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken Vojislav Seselj soviniszta szerb politikus ellen, mert közzétett olyan adatokat, amelyekből fény derült védett tanúk kilétére.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.