A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A felkelők visszavetették szombaton a kelet-líbiai az-Záviját támadó kadhafista erőket, akiktől harckocsikat és páncélosokat zsákmányoltak.
Juszuf Sagan, a helyi lázadók szóvivője elmondta, hogy a kormányerők több száz katonája harckocsik kíséretében reggel hat órakor hatolt be a városba, de feltartóztatták őket. Három páncélozott járművet, két harckocsit és egy teherautót zsákmányoltak tőlük.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a katonák nagy robbanóerejű lövedékekkel tüzeltek a belvárosban, és lakosokat ragadtak el otthonaikból. A civilek, a felkelők, de még a katonák között is sok a sebesült.
Egy felkelő telefonon elmondta, hogy az ellenség most átcsoportosítja erőit. Az al-Dzsazíra hírtévé pedig arról számolt be, hogy Kadhafi erősítést küld a városhoz. Más jelentések szerint a kormányerők bekerítették a várost.
A Reuters hírügynökség újságírója azt jelentette, hogy a kormányerők egyre szorosabbra vonják az ostromgyűrűt az-Závija központja körül, és katonáik állnak őrt a belvárostól 3 kilométerre lévő ellenőrző pontnál is. A város központjába vezető út teljesen le van zárva – írta.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.