Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A jemeni fővárostól, Szanaától délre a kormány támogatói rátámadtak egy ellenzéki megmozdulás résztvevőire vasárnap - közölte több szemtanú és egy ellenzéki vezető.
Ez utóbbi elmondta, hogy Ibb városában a kormányzó párt embereinek nagy csoportja botokkal és kövekkel felszerelkezve megtámadta az ellenzékiek központját. Legalább 47 ember megsebesült, hat állapota válságos, többek között egy ifjúsági vezetőé.
„Egy csomóan voltak, akik botokkal meg akarták rohamozni a parkot, kövekkel dobáltak bennünket és azt kiabálták, hogy le a pusztítással és a káosszal” - számolt be a tüntetők egyike, Ahmad Száleh. A rendőrség a levegőbe lőtt, hogy szétoszlassa a tömeget. A február elején kitört zavargások óta 26 ember vesztette életét.
Jaszin Zaid Noman ellenzéki vezető elmondta, hogy "nincs párbeszéd vagy akár vita" a kormánnyal és amíg az utcai tiltakozások folytatódnak, addig bármely jövőbeni tárgyalás csak a kormány távozásáról szólhat - fűzte hozzá.
Az ellenzék felszólította híveit, hogy fokozza akcióit amíg el nem érik az államfő távozását. Mohammed asz-Szabri ellenzéki vezető kijelentette, hogy az elnök álláspontja - miszerint nem mond le - politikai öngyilkossággal ér fel. Hozzátette, hogy nem maradt más eszközük, mint az utcai tüntetések, csak így tudják elérni az államfő távozását a hatalomból.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.