A felkelők segítségére sietett a Nyugat Líbiában – percről percre
Utolsó frissítés:
A nemzetközi koalíció katonai akciójában a líbiai légvédelem jelentős része megsemmisült, az akció kezdete óta Kadhafi nem tudott légicsapást mérni az ellenállókra. Ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből. A Líbia elleni nemzetközi koalícióban részt vevő államok, valamint az Arab Liga és az Afrikai Unió kedden külügyminiszteri szintű találkozót tart Londonban.
Most érkezett
Az oroszok üzentek
Az "erő nem szelektív felhasználásának" leállítására hívták fel az oroszok a koalíciós erőket Líbiában - adta hírl a BBC.
Percről percre
Németország nem küld katonákat Líbiába
Németország nem küld katonákat Líbiába, a Bundeswehr nem vesz részt semmifajta Líbia elleni katonai akcióban - erősítette meg vasárnapi, rendkívüli nyilatkozatában Guido Westerwelle külügyminiszter. A német diplomácia vezetője hangsúlyozta ugyanakkor, hogy országa támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elfogadott líbiai határozat célkitűzéseit. Németország tartózkodott a határozat megszavazásától, és elutasította a katonai beavatkozásban való részvételt. A Líbia elleni katonai akcióhoz a nyugati partnerek igénybe vehetnek bizonyos németországi létesítményeket, mindenekelőtt az ország területén lévő amerikai támaszpontokat - mondta a miniszter. (MTI)
EGYIPTOM: sokan mentek szavazni az alkotmányról
Az egyiptomi sajtó vasárnap egyhangúlag üdvözölte a rekord részvételt az előző napi népszavazáson, amelyen a választók - a Hoszni Mubarak elnök bukása óta rendezett első voksoláson - az alkotmány reformjáról döntöttek. Az al-Ahrám című kormánypárti lap szerint "a nép igent mondott a részvételre, és nemet a csalásra", amely a Mubarak-rezsim idején rendezett választásokat jellemezte. A független al-Álam al-Júm című lap azt írta, hogy "a nép a demokráciára oldalára állt" ezen a voksoláson, amelynek eredményét vasárnap estére várják. A választók egy sor alkotmánymódosításról döntöttek, amelyek lehetővé teszik a szabad és tisztességes választásokat.
A leglényegesebb változtatások arra vonatkoznak, hogy nyolc évben - két négyéves időszakban - maximálják az elnök hivatali idejét, és rögzítik, hogy szükségállapot csak a parlament jóváhagyásával hirdethető ki. Ha a szavazók jóváhagyják a módosításokat, szeptember végén parlamenti választásokat tartanak. Ha a "nem" szavazatok győznek, akkor az országot irányító katonai tanács kiad egy alkotmányos rendeletet, amely a parlamenti és elnökválasztásig átmeneti alaptörvényként funkcionál. Ez esetben a választásokat idén decemberben és 2012 elején tartják. (MTI)
ARAB VILÁG: Ezrek tüntetnek Szíriában
Ezrek tüntettek vasárnap a szíriai Deraában, miközben kormányküldöttség érkezett a városba, hogy részvétét nyilvánítsa a biztonsági erők által e héten megölt áldozatok hozzátartozóinak. A kormány eközben, nyilvánvalóan a közelégedetlenség lecsillapításának szándékával ígéretet tett annak a 15 gyereknek a szabadon bocsátására, akiknek az előállítása nagyban hozzájárult a mostani tiltakozó megmozdulásokhoz. Vasárnap immár harmadik napja tüntettek Deraában, a stratégiai fontosságú Haurán-fennsíkon álló nagyvárosban. (MTI)
Több fázisban támadnak az amerikaiak, a britek és a franciák
A BBC szerint több fázisban támadnak a koalíciós erők Kadhafi rendszerére. Az első vasárnap délelőtti hullám lehetett valószínűleg a 19 amerikai gép bevetése.
Újra támad a koalíció
Különböző hírek szerint a brit erők a líbiai légvédelmet támadják vasárnap, a franciák újra bevetik gépeiket, az amerikai 19 repülővel támadják, illetve támadták Kadhafiékat. Az amerikaiak szerint megteremtették a repüléstilalmi zónát Líbia fölött.
Egy amerikai tábornok szerint sikeres a repüléstilalmi övezet
Mike Mullen admirális, az amerikai katonai vezetés magas rangú tagja szerint sikeres az USA és a szövetségesek repüléstilalmi zónája Líbia fölött. (BBC)
Kövesse a japán eseményeket is!
Percről percre tudósítunk a japán eseményekről is: az egyes számú fukusimai reaktort többé nem fogják használni, sikerült stabilizálni a nyomást a harmadik reaktorban, és két túlélőt találtak 9 nappal a földrengés után, amelynek húszezer áldozata is lehet.
CNN: 19 amerikai gépet vetettek be
Az amerikai CNN tévé szerint 19 gépet vetett be az USA légiereje Líbia ellen. Köztük lehetett három B-2-es lopakodó bombázó is, korábbi információk szerint. A bombázások eszerint vasárnap reggel is folytatódtak az arab országban. Délelőtti bombázásról viszont nem érkezett más hír.