Dzsebríl 1952-ben született Líbiában. Egyetemi tanulmányait Kairóban végezte, közgazdasági és politológiai diplomát szerzett 1975-ben. Az Egyesült Államokban stratégiai tervezésből és döntéshozatalból doktorált, s előadásokat tartott és számos könyvet írt e témáról. 2009-ben elfogadott egy kormányzati megbízást, de később kiábrándult Líbia konzervatív vezetéséből. Március 5-én kinevezték a lázadók alakította Líbiai Nemzeti Tanács válságbizottságának élére, hozzá kerültek a katonai és külügyek. Ő áll azoknak az erőfeszítéseknek az élén, hogy rávegyék a külföldi hatalmakat a tanács elismerésére legitim kormányként.
Ideiglenes kormányfőt neveztek ki Líbiában
Mahmúd Dzsebrílt bízta meg egy ideiglenes kormány megalakításával, miniszterek kinevezésével a líbiai lázadók által alakított nemzeti tanács szerdán, amely a Moammer Kadhafi rendszere elleni lázadás kitörése óta ellenőrzi a keleti országrészt.
Orbán: Az új politikai rendszer illegitim
A volt miniszterelnök arról is beszélt, hogy szerinte koncepciós eljárás az NKA-ügy, hiszen semmi rosszat nem tettek a pályázatok elbírálói.
Videó: Leköpték Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron
A miniszterelnök szerint lehet, hogy Lázár János ezért nem vonatozott.
Tényi István máris feljelentést tett a Magyar Pétert leköpő férfi ellen
Még aggasztóbb a kórházi helyzet, ha a számok mögé nézünk – interjú Buga László fekvőbeteg-ellátásért felelős államtitkárral
Gajdos László a hatvanpusztai zebrákról: Nagyon pipa vagyok!
A szakszervezetek adtak néhány tippet Magyar Péternek az alkotmányozáshoz
Most már pénzmosással vádolják Nobilis Kristófot a svájci bankszámláján landolt agrárpénzek miatt, milliárdos vagyonelkobzást indítványoznak vele szemben
Tényleg javítja a teljesítményt a céklalé? Itt a tudományos válasz
Nem tud felállni a székből kapaszkodás nélkül? Ez már az izomvesztés jele lehet
Négy cég is kihátrált a felcsúti focicsapat mögül, köztük a Szíjj László-féle Duna Aszfalt
Ezzel már „csak” 29 támogatója van a klubnak.