szerző:
MTI

Több tüntető meghalhatott, mikor a szíriai rendőrök erőszakkal próbálták meg szétzavarni a tüntetőket szerda hajnalban Deraa városban.

Szemtanúk beszámolója szerint az al-Omari mecset körül ülősztrájkoló kormányellenes tüntetők ellen könnyfakasztó gránátokat és éles lőszert vetett be a rendőrség. Egy emberjogi aktivista közölte, hogy legalább öt tüntető vesztette életét, és több tucatnyi sebesült meg a rendőrök rohamában. "Kikapcsolták az áramot, és azonnal jöttek a lövések" - mondta.

A rendszerellenes tüntetések szerdán már a hatodik egymást követő napja tartanak Deraában, a stratégiai fontosságú Haurán-fennsíkon álló nagyvárosban. A rendfenntartók péntek óta több embert megöltek a városban oszlatás közben.

A szíriai tiltakozáshullám március 15-én, egy Facebook-felhívás nyomán kezdődött, több városban voltak tüntetések. Az elégedetlenkedők a 48 éve hatályos, rendkívüli állapotokat elrendelő törvény eltörlését, a politikai elítéltek szabadon engedését, politikai szabadságjogokat és a korrupció beszüntetését követelik.

A deraaiak kedden közölték, hogy mindaddig a mecsetnél maradnak, amíg követeléseiket nem teljesíti a kormány. A jelentős létszámú biztonsági erővel körülvett mecsetet a tüntetők saját testükkel védik, hogy megakadályozzanak egy esetleges támadást. Délután már sátrakat vertek fel, hogy itt éjszakázzanak.

A hatalomellenes megmozdulások komoly kihívást jelentenek Bassár el-Aszad szíriai államfőnek, aki 11 éve - apja halála óta - áll az ország élén. Bár végrehajtott néhány, a nyitás irányába mutató reformot, a befolyásos titkosszolgálattal biztosított tekintélyuralmi rendszert egyáltalán nem érintették a változások. A 20 milliós országban 1963 óta áll a hatalom élén a Baasz párt, s azóta van érvényben a rendkívüli állapot is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Radar360 extra: 50% közelében a részvétel, Borkai mosolyogva szavazott feleségével

Radar360 extra: 50% közelében a részvétel, Borkai mosolyogva szavazott feleségével

Az ellenzéki Nyirati Klára lett a bajai polgármester

Az ellenzéki Nyirati Klára lett a bajai polgármester

Az én hetem: Parti Nagy Lajos smúzrémült martalócokat látott

Az én hetem: Parti Nagy Lajos smúzrémült martalócokat látott

Hivatalossá tették Karácsony Gergely főpolgármesteri győzelmét

Hivatalossá tették Karácsony Gergely főpolgármesteri győzelmét

A Bálnán belül értékeli majd az eredményeket Orbán Viktor

A Bálnán belül értékeli majd az eredményeket Orbán Viktor

Ötven százalék körüli részvétellel zárt az ország

Ötven százalék körüli részvétellel zárt az ország