A helyiek szerint a robbanásokat 15 kilométerrel távolabb is hallani lehetett. Egyelőre nem tudni, hogy balesetről vagy szándékos cselekedetről van-e szó. A helyszínre több mentőautó érkezett, a sérülteket - akik között egy helyi tisztségviselő szerint több gyermek van - a Dzsaar városában található ar-Rázi Kórházba szállították. Az üzemet előző nap egy iszlamista szervezet szélsőségesei megtámadták, s több ládányi lőszert vittek magukkal - írta az AFP hírügynökség, hozzátéve, hogy a hétfői áldozatok civilek voltak, akik megpróbálták összegyűjteni a megmaradt fegyvert és muníciót.
Legalább hetvenen meghaltak egy jemeni robbanásban
Legalább hetvenen meghaltak, mintegy százan pedig megsérültek egy dél-jemeni fegyver- és lőszergyárban bekövetkezett robbanásban hétfőn.
A volt államtitkárok lelépési pénzét kifizetik, Orbán minisztereinek visszatartott jussát civileknek adja a kormány
Vészhelyzetben kell újraépítenie a környezetvédelmet a Tisza-kormánynak, de zsebre teszik-e a népszerűségvesztést?
Óriási Tisza-fölényt mér a 21 Kutatóközpont is, a Fidesz-tábor zuhanása megállt
Szalmonellás tészta miatt járvány söpör végig 14 európai országon, Magyarországon is
A vb előtt biztosan nem gondolta volna, hogy megéri virrasztani ezért a meccsért, pedig kár lenne kihagyni
A végletekig fokozták az izgalmakat a Portugália – Horvátország meccsen, végül Cristiano Ronaldo örülhetett
Videón, ahogy elszabadultak az indulatok a bíró döntése után a portugál–horvát meccsen
Négy megyére citromsárga figyelmeztetést adtak ki zivatar miatt
Áder bocsánatkérést várt Magyartól, de a kormányfő inkább rátett még egy lapáttal
Marabu Féknyúz: Színházi közvetítésünk
Ki következik?