szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről (EP) kellene példát vennie - mondta hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László, és egyben felszólította a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ): adjon számot az általa kezelt román és magyar költségvetési pénzekről.

A sajtótájékoztatón elhangzottakat az Európai Parlament alelnöki és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét betöltő Tőkés László nyilatkozatban fogalmazta meg. Az MTI-hez eljuttatott dokumentumban egyebek között utal arra, hogy a korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről kellene példát vennie, amely szerinte kérlelhetetlenül kiveti soraiból a korrupt politikusokat.

Tőkés felhívja a figyelmet a korrupcióra, mint a kelet- és közép-európai posztkommunista társadalmak rákfenéjére. "A kommunista diktatúra bukása után két évtizeddel Magyarországon is valóságos új rendszerváltozásnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a magyar társadalmat átszövő korrupciós esetek felgöngyölítése végre elkezdődjön" - állapítja meg az EMNT elnöke. Szerinte az Orbán Viktor vezette magyar kormány jó példát mutat, amikor önálló elszámoltatási kormánybiztossal folytat intézményes harcot a korrupció ellen.

Tőkés emlékeztet a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester folyamatban lévő korrupciós ügyére. Felveti ugyanakkor a kérdést: mi lehet a magyarázata annak, hogy a román médiával ellentétben a romániai magyar nyelvű sajtó túlnyomó része oly "kíméletes gyengédséggel" kezeli a korrupciógyanús RMDSZ-es politikusokat. "Minő anyagi erők és biztonságtudat munkál abban az RMDSZ-pártban, mely az erdélyi magyar közösségnek kijáró összes romániai és magyarországi költségvetési forrás fölött teljesen egymaga diszponál", kizárólagos monopóliumot élvez a román adólejek és a magyar adóforintok százmilliói fölött - teszi fel a kérdést Tőkés, megismételve azt a korábban is hangoztatott felhívását, miszerint az RMDSZ haladéktalanul adjon számot a romániai magyar közösségnek az általa kezelt és felhasznált, elköltött és elosztott román és magyar költségvetési pénzekről.

"Az anyaországi támogatási politika illetékeseit ezúton is felkérjük, hogy az eleddig a Medgyessy-Gyurcsány-kormányzat kedvezményezettjei sorába tartozott, zsákmányszerző RMDSZ-es körök iránt a kellő kritikát tanúsítsák, és az illő megszorításokat alkalmazzák" - olvasható a nyilatkozatban. Tőkés szorgalmazza azt is, hogy a magyar kormány Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos hivatalán belül egy határon túli elszámoltatási kormánymegbízottat is nevezzen ki, aki hivatott volna a külhoni támogatási pénzek felhasználásának kivizsgálására, illetve a határ túloldalán elkövetett pénzügyi visszaéléseknek járna utána.

"Ne hagyjuk, hogy az RMDSZ pénzosztó szerepköréből kovácsoljon politikai tőkét" - hívta fel a figyelmet Tőkés László, példaként hozva fel, hogy  a magyar állam adományából származó nevelési-oktatási támogatás elosztásának "eddigi monopóliumát" szerinte az RMDSZ, alig leplezett módon, saját választási kampánycéljaira használta fel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!