Jelentésükben hangsúlyozták, hogy a valóban demokratikus választások megtartásához szükséges reformokat még nem sikerült megvalósítani, a mostani voksoláson megismétlődtek a korábbiakon is megmutatkozó hibák. Nazarbajev 2005-ben a szavazatok 91 százalékával nyert, míg pártja, a Haza Pártja (Otan) a 2007-es parlamenti választásokon minden mandátumot megszerzett. Az EBESZ szerint komoly szabálytalanságok történtek.
EBESZ: nem volt igazán demokratikus a kazahsztáni elnökválasztás
Nem volt igazán demokratikus a kazahsztáni elnökválasztás, amelyen a szavazatok 95,5 százalékával a hivatalban lévő államfő, Nurszultan Nazarbajev győzött - vélekedtek hétfőn az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői.
Felfüggesztették állásából Fürcht Pált, és újabb fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene
Gyűrűsfarkú víziantilopot, himalájai tahrt és jakot is tartottak Hatvanpusztánál
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek.