Bíróság előtt Ratko Mladics felesége

Engedély nélküli fegyvertartás miatt bíróság elé állt kedden Belgrádban Bosiljka Mladic, a háborús bűntényekkel vádolt egykori boszniai szerb hadseregparancsnok, Ratko Mladics felesége.

  • MTI
Bíróság előtt Ratko Mladics felesége

Bosziljka Mladics belgrádi házában három évvel ezelőtt házkutatást tartottak, és három pisztolyt, egy automata fegyvert, egy vadászfegyvert és sok lőszert találtak. A bíróság engedély nélküli fegyvertartás miatt emelt vádat az asszony ellen. Ez a bűntény Szerbiában egytől tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható. 

Bosziljka Mladics a keddi tárgyaláson közölte, hogy a fegyverek és a töltények férje birtokában voltak, aki megparancsolta neki és gyerekeinek, hogy ne nyúljanak hozzá, így azok ott porosodtak érintetlenül a szekrényben. Bosziljka arról is beszélt, hogy férje 2001-ben hagyta el a lakásukat, és előtte háromszor is kapott szélütést. Az asszony szerint férje már halott, mert ha élne, talált volna módot arra, hogy jelentkezzen. Az asszony elpanaszolta, hogy négyszer tartottak nála házkutatást, és nagy megrázkódtatásokon esett át. A legutóbbi házkutatás idején egy rendőr a mellkasának szegezte a fegyverét.

"Már öt éve követnek, jönnek utánam, amikor kísérem az unokámat óvodába, amikor meglátogatom rokonaimat Macedóniában, és amikor a fürdőben vízbe mártózom" - mondta Bosziljka Mladics. A bírósági meghallgatáson a törvényszéki teremben jelen volt a Mladics család számos barátja, de politikusok is megjelentek, köztük Bozsidar Djelics miniszterelnök-helyettes is. A Szerb Radikális Párt képviselői plakátokkal érkeztek, követelve, hogy a hatóságok vessenek véget Ratko Mladics üldözésének, és azt üzenve a tábornoknak, hogy "tartson ki".

 


 

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.