Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Barack Obama amerikai és Hamid Karzai afgán elnök videokonferencián ítélte el a floridai fundamentalista keresztény lelkipásztor koránégetését - közölte szerdán a Fehér Ház.
A két elnök egyórás eszmecserét folytatott, s megvitatta annak az átmenetnek a részleteit is, amelynek során az idén az ország elhagyásának megkezdésére készülő amerikai és NATO-csapatok az afgán erőknek adják át a biztonsági feladatokat.
A Fehér Ház közleménye szerint a két vezető egyetértett az afganisztáni békének az átmenet, a tartós amerikai-afgán partnerség és a megbékélés folyamatán keresztül történő megteremtésében.
Terry Jones floridai tiszteletes március 20-án, egy, a követői körében lefolytatott "bírósági eljárás" után, azt "ítélet-végrehajtásnak" titulálva égette el az iszlám szent könyvét. Akciója nyomán zavargások törtek ki Afganisztánban, amelyekben mintegy két tucatnyian vesztették életüket, köztük az ENSZ hét alkalmazottja is.
Obama és más amerikai vezetők korábban is elítélték a koránégetést, de nyilatkozataikkal nem sikerült lehűteni az indulatokat. Obama és Karzai abban is egyetértett, hogy az ártatlanok megtámadása és meggyilkolása "ellentétes az emberi tisztességgel és méltósággal".
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.