A Kurier című napilap erről szóló értesülését maga a politikus és a szóvivője is megerősítette a sajtó érdeklődésére. Kaltenegger az első, aki a múlt heti pártelnök-váltás után kilátásba helyezett és a kormány összetételét is érintő ÖVP-s személycserék keretében távozik. Az ÖVP új elnöke, Michael Spindelegger külügyminiszter személyi változásokat és a párt politikai megújítását ígérte.
Távozik az Osztrák Néppárt főtitkára
Lemond tisztségéről és visszavonul a politikából az Osztrák Néppárt (ÖVP) főtitkára, Fritz Kaltenegger - vált ismertté hétfőn.

Trump beváltotta a fenyegetőzését, 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Kezd kiderülni, hogyan verte át Izrael az amerikaiakat, hogy atomfegyvere lehessen
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Magyar Pétert a hétfői baklövésére emlékeztető plakát várta Nagykanizsán
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
Sebestyén József halála tovább mérgesíti a magyar-ukrán viszonyt, de a "kényszersorozás" emlegetése propaganda
A 22 éves francia kvízkirály egymás után 646 alkalommal nyert és csak nyert és csak nyert
Demenciában szenved James Bond alakítója
Brazíliában házasodott meg a DK pártigazgatója
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.