Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Elfogadta az 1963 óta érvényben lévő szükségállapot feloldását célzó törvénytervezetet a szíriai kormány - jelentette kedden a Szana állami hírügynökség.
A kormány a politikai foglyok pereit kezelő állambiztonsági bíróság eltörlésére vonatkozó jogszabályra is rábólintott, valamint engedélyezte a békés tüntetéseket. Az elfogadott törvénytervezetekről még hiányzik Bassár el-Aszad szíriai elnök aláírása, de megfigyelők szerint ez csak formalitás. A szíriai kormány hetek óta tiltakozó megmozdulásokkal szembesül. A tüntetők egyik legfőbb követelése a szükségállapot feloldása volt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.