Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A japán kormány kiterjesztette pénteken a fukusimai atomerőmű körül létesített, eddig 20 kilométer sugarú kitelepítési körzetet a március 11-i erőműbaleset óta mért halmozott háttérsugárzási értékek miatt.
A döntés Fukusima prefektúra újabb öt, az erőműtől észak-nyugatra fekvő városának teljes vagy részleges kiürítését rendeli el - közölte sajtóértekezletén Edano Jukio kormányfőtitkár, a nemzetközi nukleáris biztonsági ajánlásokra hivatkozva.
A kitelepítési körzetbe bevont települések lakóinak azt javasolják - tette hozzá -, hogy egy hónapon belül hagyják el a területet. A lépésről egy nappal azután határoztak, hogy csütörtökön zárt övezetté nyilvánították a 20 kilométeres kitelepítési körzetet.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen oldalt törtek fel.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.