Korábban szabadul Marc Dutroux volt felesége

Az ügyészség nem fellebbezett az egy nappal korábban hozott bírósági döntés ellen. A nőt korábban harminc évig tartó börtönbüntetésre ítélték.

  • FH FH
Korábban szabadul Marc Dutroux volt felesége

A Belgium nyugati részén található Mons város ügyészének elmondása szerint nem volt megfelelő alap a fellebbezésre az idő előtti szabadlábra helyezés ellen. Ezért úgy döntött, hogy nem támadja meg a hétfőn hozott döntést, amellyel közlése szerint egyébként nem ért egyet. Erről újságírók előtt nyilatkozott Mons városában.

Martint 2004-ben ítélték harminc évig tartó börtönbüntetésre ítélték az egész Belgiumot megbotránkoztató Dutroux-ügyben játszott szerepéért. Marc Dutroux-t ugyanabban az évben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték hat fiatal lány elrablása, fogvatartása és megerőszakolása miatt. Áldozatai közül négyen meghaltak. Feleségét két lány halálában játszott szerepéért ítélték el.

Az 1996-ban letartóztatott Dutroux esete volt az első igazán nagy vihart kavart pedofil-ügy Európában. A belga közvéleményt azonban nem csak az eset háborította fel, hanem a rendőrség és az igazságszolgáltatás hibái is. Dutroux letartóztatása után két hónappal háromszázezer ember tüntetett Brüsszelben az igazságszolgáltatási rendszer reformját követelve.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.