Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A szíriai biztonsági erők egy szemtanú szerint automata fegyverekből nyitottak tüzet tüntetőkre szombaton a libanoni határ közelében fekvő Tell-Kalahban, és legalább négy embert megöltek.
A szemtanú elmondta, hogy a rendfenntartó erők szombat reggel körbezárták Tell-Kalahot, és támadásukban a halálos áldozatok mellett számosan megsebesültek. A szemtanú szerint a sortűzben hárman haltak meg, a negyedik áldozat egy libanoni kórházi illetékes szerint Szíriából való elmenekülése után, az észak-libanoni Kobbajatban halt bele mellsebébe. Előzőleg pénteken sok ezren tüntettek Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen a Homsztól nyugatra fekvő városban.
Szíriában pénteken öt embert lőttek le tiltakozók ellen nagy számban kivezényelt katonák - közölte szombaton egy emberi jogi aktivista. A megtorlások miatt szombaton több mint ötszáz szíriai - többségükben nők és gyermekek - menekült a szomszédos észak-libanoni Vádi Háled faluba. A menekülők között többet golyó sebesített meg, és legkevesebb öt embert libanoni kórházakba szállítottak. Rámi Abder-Rahmán, a Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának elnöke közölte, hogy folytatódik az ellenzéki aktivisták őrizetbe vétele. Pénteken őrizetbe vették Damaszkuszban Catherine Talli emberjogvédőt, szerdán pedig Váel Hamadát, Razan Zituna jogvédő férjét.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.