Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Kína "sohasem intéz kihívást az Egyesült Államok ellen" és üdvözli Washington "konstruktív" békefenntartó és stabilizáló szerepét a csendes-óceáni térségben – jelentette ki szerdán Csen Ping-tö tábornok, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg vezérkari főnöke a washingtoni Nemzeti Védelmi Akadémián tartott előadásában.
Csen hét év óta az első kínai vezérkari főnök, aki látogatást tesz az Egyesült Államokban. A tábornok szerint noha a kínai hadsereg jelentős fejlődést ért el az elmúlt években, Kína és az Egyesült Államok hadereje között jelentős maradt a különbség. Hangsúlyozta, hogy a két országnak a nézetkülönbségek ellenére együtt kell működnie, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy ez a viszony kárt szenved, ha Kína érdekeit figyelmen kívül hagyják.
Csen Ping-tö kedden Mike Mullen tengernagy, az amerikai egyesített vezérkar főnökének meghívására 24 tagú küldöttség élén érkezett Washingtonba, amelyben nyolc tábornok és tengernagy, illetve négy főezredes kapott helyet. A látogatás az Egyesült Államoknak abba az törekvésébe illeszkedik bele, hogy a két ország közötti párbeszéd nyíltabbá váljon. Az elmúlt évtized során ugyanis többször előfordult, hogy a kétoldalú kapcsolatokban keletkezett feszültségek idején az amerikai katonai vezetők képtelenek voltak elérni a kínai parancsnokokat.
A kínai vezérkari főnököt amerikai kollégája mellett Robert Gates védelmi és Hillary Clinton külügyminiszter, valamint Tom Donilon, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója is fogadta. A tábornok a Tajvanba irányuló amerikai fegyvereladások ügyében határozott álláspontot képviselt amerikai partnereivel szemben. Úgy fogalmazott, hogy a tajvani ügy Kína területi épségének kérdésével azonos és Pekingnek a szigettel kapcsolatos politikáját ahhoz a harchoz hasonlította, amit Abraham Lincoln elnök vívott az unió megvédéséért az amerikai polgárháború idején.
A Csen tábornok vezette küldöttség csütörtökön felkeresi a Virginia állambeli Norfolk haditengerészeti bázisát, ahol szemlét tart egy rombolón és a flotta egy légi századánál, majd a georgiai Fort Stewartban a hadsereg 3. gyalogoshadosztályánál tesz látogatást. A kínai katonai vezetőket pénteken Nevadában a légierő nellisi harci gyakorló központjában fogadják. A vezérkari főnök útjának utolsó állomása szombaton a Nemzeti Kiképző Központ lesz a kaliforniai Fort Irwinben.
Dona Rochanbacher kaliforniai republikánus képviselő, a szövetségi alsóház külügyi albizottságának elnöke tiltakozott Csen norfolki és nellisi látogatása ellen. Álláspontja szerint a két vizit megsérti a 2000-ben elfogadott védelmi engedélyeztetési törvényt. A fejlett haditechnika és érzékeny katonai műveletek bemutatására vonatkozó, 12 pontos korlátozást azután fogadták el, hogy a 90-es években egy amerikai látogatáson tartózkodó kínai tisztnek sikerült megtudnia, hogy mi az amerikai repülőgép-hordozók legsebezhetőbb pontja. Amerikai hírszerzési források szerint néhány hónappal később Peking irányítható torpedókat szerzett be Moszkvától.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.