szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyikolaj Makarov tábornok, orosz vezérkari főnök nem hisz a puszta amerikai kijelentésekben arról, hogy az amerikai rakétapajzs nem irányul Oroszország ellen.

Makarov egy külföldi katonai szakértők és attasék részvételével tartott moszkvai konferencián beszélt, s utalt arra, hogy Oroszország kész a NATO-val együtt dolgozni egy közös rakétavédelmi rendszer kialakításán, de közben Washington elfogó rakétákat telepít európai országokban. "Az a benyomás keletkezik, hogy a rakétavédelmi architektúra már kialakult, és már folyik a létrehozása a globális amerikai rakétapajzs részeként. A további megvitatás számomra érthetetlennek tűnik" - mondta.

Andrej Tretyak tábornok, az orosz vezérkar kelet-európai részlegének vezetője szerint az amerikai rakétavédelmi terv 2015 után valódi veszélyt jelent majd az orosz hadászati nukleáris erők számára. Mint mondta, a helyzet megváltozik a rakétavédelmi rendszer kiépítésének harmadik és negyedik fázisával, 2015 után, amikor a rendszer már akár 300 elfogó rakétából áll majd.

Valerij Geraszimov vezérezredes, az orosz fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese a konferencián arról beszélt: Moszkva kész folytatni a párbeszédet Washingtonnal az európai rakétavédelmi rendszer közös kiépítéséről, de Amerika az európai rendszert saját globális rakétapajzsának részeként építi ki, függetlenül a kérdésben korábban elért megállapodásoktól.

Emlékeztetett rá, hogy Moszkva olyan megközelítést ajánl, amelyben az egyes országok viselik a felelősséget egyes szektorokért, és felsorolt több példát arra, mivel tudna Oroszország hozzájárulni az európai rakétavédelmi rendszerhez.

Igor Morozov ezredes, az űrbeli erők operatív irányításának főnöke e lehetőségek között említette konkrétan az azerbajdzsáni Gabalában és az Armavirban lévő radiolokátoros előrejelző állomásokat, amelyek -  mint mondta - már repülésük első perceiben megbízhatóan jelezni tudják a Dél felől érkező ballisztikus rakétákat, és ebben az irányban az európai rendszernek más hasonló állomásokra nem lenne szüksége. Az ezredes azt mondta, a kétszintű - űrbeli és földi megfigyelő eszközökből álló - orosz automatikus rakétavédelmi rendszer készen áll az európai rendszerbe történő integrálásra, s hozzátette: Moszkva rakétavédelmi rendszerét is jól fel lehetne használni a megbízható európai rakétapajzs kiépítéséhez.

Vjacseszlav Kondrasov, a vezérkar képviselője kifejtette: Észak-Korea rakétapotenciálja jelentéktelen, s nem nyert megerősítést, hogy orosz R-27-es, tengerről indítható rakétákhoz hasonló eszközök kidolgozásán fáradozna. Kondrasov szerint Líbia letett a rakétatechnológia fejlesztéséről, a szintén így döntő országok között Argentínát és Egyiptomot említette, s hozzátette: ma a világon 30 ország rendelkezik saját rakétatechnológiával, s ezek közül 18 mintegy 300 kilométeres hatótávolságú operatív-taktikai rakétákkal bír csupán.

Ami az iráni Sahab-3M rakétákat illeti, ezek legfejlettebb változata is legfeljebb 3500-4000 kilométer hatótávolságot ér el, és fejlesztési lehetőségei kimerültek. Irán jelenleg fejleszt ugyan egy 2000 kilométeres hatótávolságú rakétát, de az eddigi öt kísérlet során a távolság lényegesen elmaradt a jelzett szinttől, továbbá eddig minden iráni rakétában nem nukleáris tölteteket, hanem hagyományos fejeket használnak. Hangsúlyozta: Oroszország erősen figyeli Irán nukleáris programját, hogy az továbbra is békés maradjon. 

Végül megállapította: az Egyesült Államokon, Oroszországon, Nagy-Britannián, Franciaországon és Kínán kívül ma a világ egyetlen állama sem képes interkontinentális, ballisztikus rakétákat kifejleszteni és kikísérletezni, az ilyen orosz rakéták száma pedig az 1987-es mintegy 5000 egységről 2010-re 1200 egységre csökkent.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Rasszizmusról és "mélyen gyökerező diszkriminációról" ír nyílt levelében Tim Cook

Rasszizmusról és "mélyen gyökerező diszkriminációról" ír nyílt levelében Tim Cook

Az amerikaiak többsége rokonszenvez a tüntetőkkel

Az amerikaiak többsége rokonszenvez a tüntetőkkel

Olyan újratelepítős funkció került a Windowsba, amiért ön is hálás lesz

Olyan újratelepítős funkció került a Windowsba, amiért ön is hálás lesz