„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) azt indítványozta, hogy a választási törvény tervezetének szövegét egészítsék ki az 1997-es választási törvényben már szerepelt rendelkezéssel, amely szerint „azok a területek, ahol egy tömbben élnek az egyes nemzetiségi kisebbségek, nem terjedhetnek túl egy választókerület határain”.
Magyar választókerület kialakítását és magyar nyelvű szavazólapok rendszeresítését kéri a készülő új ukrán parlamenti választási törvény tervezetéhez készített javaslatában a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) – írta csütörtökön utcára került számában a Beregszászon megjelenő Kárpátalja című hetilap.
A KMKSZ elnöksége e hét eleji ülésén döntött arról, hogy a választási törvénytervezettel kapcsolatos javaslatait levélben juttatja el Olekszandr Lavrinovics ukrán igazságügyi miniszterhez. A magyar szervezet ugyanis a késve érkezett meghívó miatt nem tudott részt venni a formálódó választójogi törvény megvitatása céljából rendezett fórumon, ám fontosnak tartja, hogy a kárpátaljai magyarság érdekeit kifejező észrevételeit figyelembe vegyék a törvény megalkotása során.
Levelében a KMKSZ mindenekelőtt azt indítványozta, hogy a választási törvény tervezetének szövegét egészítsék ki az 1997-es választási törvényben már szerepelt rendelkezéssel, amely szerint „azok a területek, ahol egy tömbben élnek az egyes nemzetiségi kisebbségek, nem terjedhetnek túl egy választókerület határain”. Ebből adódóan „azokban az esetekben, ha a nemzetiségi kisebbséghez tartozó választók száma nagyobb az egy választókörzet létrehozásához szükségesnél, a körzeteket oly módon kell kialakítani, hogy legalább az egyikben a nemzetiségi kisebbséghez tartozó választók alkossák a többséget” – javasolta a magyar szervezet.
A KMKSZ azt is kéri a törvényalkotóktól, hogy – a korábban már ugyancsak létezett gyakorlatnak megfelelően – az új jogszabály tegye lehetővé a szavazólapoknak a nemzetiségi kisebbségek nyelvén történő elkészítését.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.