szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Folytatódtak az összecsapások Jemen déli részén, Zindzsibár városánál az arab ország hadserege és a radikális iszlamisták között; az éjszaka kilenc katona és hat fegyveres lázadó vesztette életét - közölték kedden kórházi forrásból.

Az összecsapások a városba vezető út mentén törtek ki azután, hogy a hadsereg megpróbált behatolni a településre, s felmenteni az egyik ottani támaszponton körbezárt katonai alakulatot. Hétfő este a kormányerők három dandárt vontak össze Zindzsibár közelében.

A jemeni hadsereg szeretné visszafoglalni a várost, amely május 29-e óta az al-Kaida nemzetközi terroristahálózattal szövetséges iszlamisták kezén van. Azóta legalább 65-en haltak meg a harcokban.

A jemeni védelmi miniszter közlése szerint az iszlamista fegyveresek között "afgánok és egyiptomiak" is vannak. Ali Abdalláh Száleh jemeni államfő - akit jelenleg Szaúd-Arábiában ápolnak, mert pénteken megsebesült a fővárosban, Szanaában az elnöki palota elleni tüzérségi támadásban - az al-Kaida jelentette fenyegetésre hivatkozva maradt hivatalban annak ellenére is, hogy január óta széles tömegek követelik a távozását. "Ha ez a rendszer (a jelenlegi jemeni kormány) távozik, az al-Kaida újra felemelkedik" - mondta Száleh elnök alig több mint két hete is.

A jemeni államfő a Washingtonnal való viszonyban is ütőkártyaként igyekszik használni a terroristahálózat elleni harcot. Egyes szekértők szerint például szándékosan rendelte vissza erőit idén tavasszal az al-Kaida üldözésétől, hogy olyan válságérzetet keltsen, amelynek hatására Washington inkább a támogatására, mintsem az eltávolítására törekedne.
Jemen négy legfontosabb biztonsági és terrorelhárító szervezetét az Egyesült Államok képezte ki és fegyverezte fel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!