szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Olaszország átmenetileg hazarendelte pénteken brazíliai nagykövetét, miután a brazil legfelsőbb bíróság megtagadta a négy gyilkosságért Olaszországban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Cesare Battisti kiadatását.

Róma keserű csalódottsággal fogadta a brazil hatóságok döntését, és rögtön bejelentette, hogy a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul a néhai szélsőbaloldali gerilla ügyével kapcsolatban. Az olasz vezetés a nemzetközi egyezmények megsértéseként értékelte a bíróság határozatát.

A pénteki olasz újságok címlapjait a bíróság épületét elhagyó Battisti képei árasztották el, a két ország kapcsolata pedig mélypontra jutott. Olaszországi szervezetek a brazil termékek bojkottjára, illetve az olasz válogatottnak a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokságtól való távolmaradására szólítottak fel. 

Giorgio Napolitano államfő, aki ritkán szólal meg nyilvánosan nemzetközi ügyekben, nyilatkozatot adott ki, amelyben a kétoldalú kapcsolatokon ütött "mély sebnek" nevezi a brazil hatóságok sajnálatos döntését. Egyúttal leszögezi: támogatni fog minden olyan lépést, amelynek célja Battisti bíróság elé állítása.

Franco Frattini olasz külügyminiszter pénteken közleményben tudatta: személyesen kívánja megvitatni Gherardo La Francesca nagykövettel Olaszország jogi lehetőségeit a kényes kérdésben.

Battisti, aki korábban a "Fegyveres Proletárok a Kommunizmusért" szélsőbaloldali szervezet tagja volt, 1981-ben szökött meg egy olaszországi börtönből. Ezt követően néhány évig Franciaországban élt, mígnem 2006-ban Párizs jóváhagyta a kiadatását. Ezt követően megszökött. Brazíliában tartóztatták le 2007-ben, ahol tavaly decemberben az akkori Luiz Inacio Lula da Silva elnök megtagadta kiadását Rómának, amit csütörtökön megerősített a legfelsőbb bíróság.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Nagyítás

Brazília fekete-fehérben – Nagyítás-fotógaléria

Molnár Zoltán: Brazil napló, 2008. címmel nyílt kiállítás Budapesten a Mai Manó Házban. A középkorosztály egyik legtehetségesebb dokumentarista fotográfusa legjobb brazil fotóiból összeállított tárlat június 26-áig látható a Magyar Fotográfusok Házában (Budapest, VI., Nagymező utca 20.). A kiállítás kurátora Csizek Gabriella.

Világ

Brazília nem adja az olasz terroristát

Elutasította a brazil legfelsőbb bíróság, hogy a dél-amerikai ország kiadja Olaszországnak Césare Battistit, aki egy olasz szélsőbaloldali fegyveres szervezet tagjaként több mint három évtizeddel ezelőtt négy gyilkosságot követett el.

MTI Világ

Drámaian zsugorodik Amazónia erdősége

Nem hogy megállt Amazónia erdőségének zsugorodása, hanem drámaian romlott: hatszor nagyobb terület lett fátlan az utóbbi két hónapban, mint egy évvel korábban március-áprilisban.

MTI Sport

Gyászos csütörtök Brazíliában

Brazíliát sokkolta a legrangosabb dél-amerikai labdarúgó klubsorozat, a Libertadores Kupa nyolcaddöntőinek hétközi visszavágós köre, mely után az ötből mindössze egyetlen csapata, a Santos maradt állva.

hvg.hu Napi merítés

Formálódóban egy új világrend?

Nincs egy hete annak, hogy a világ feltörekvő gazdasági hatalmai közül az öt legfontosabb Kínában gyűlt össze azért, hogy megvitassa a közeljövő kiemelt pénzügyi és politikai kérdéseit. A hainani csúcstalálálkozót lezáró memorandum szerint Kína, India, Brazília, Oroszország és Dél-Afrika vezetői egyetértettek: gyökeres változásokra van szükség ahhoz, hogy a fejlődő országok megkapják az őket megillető helyet a világban.