Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A kormányzó román Demokrata-Liberális Párt (PDL) frakciójának vezetőivel találkozott vasárnap Kézdivásárhelyen a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a találkozó után telefonon az MTI-nek elmondta, hogy a román kormány fő erejét alkotó PDL-lel folytatott megbeszélésen az Európai Néppárt keretein belüli, "egymásra utaltságon" alapuló együttműködés lehetőségeit tekintették át.
Szombaton a romániai magyar politikai helyzettel összefüggő aktuális kérdésekről tárgyalt a KDNP képviselőcsoportja és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciójának vezetése Székelyudvarhelyen. A találkozón az euróval kapcsolatos kérdések is napirendre kerültek.
Ezt megelőzően a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács vezetőivel folytatott megbeszélést aktuális kérdésekről Székelyudvarhelyen Semjén Zsolt, és látogatást tett a székelyudvarhelyi demokráciaközpontban is, ahol az állampolgársági ügyeket intézik. Csütörtökön a székelyföldi magyar politikai helyzetről tárgyalt a kereszténydemokrata párt vezetője és Harrach Péter frakcióvezető az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőivel.
A kisebbik kormánypárt frakciója zarándoklaton vett részt a csíksomlyói búcsún.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.