Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Súlyos balesetet szenvedett vasárnap egy magyar turista a Magas-Tátrában a Vörös-torony-hágónál (Priecne sedlo) - közölte a tátrai hegyi mentőszolgálat (HZS) honlapján hétfőn.
A közlés szerint a magyar turista mintegy száz métert zuhant a hágónál, s ennek következtében súlyos fej-, hát- és medencesérüléseket szenvedett. Az erős széllökések miatt a légi mentők helikoptere nem tudott felszállni, ezért a hegyi mentőszolgálat négy hivatásos és négy önkéntes mentője indult a sebesült férfi keresésére.
A magyar turista súlyos sérülései ellenére eszméleténél volt és kommunikált a mentőkkel, akik először a Téry-menedékházhoz szállították. Mivel azonban az időjárási feltételek nem javultak, s továbbra sem tudták igénybe venni a mentőhelikoptert, így végül a sérült turistát egészen a Tarajkáig (Hrebienok) vitték, ahonnan mentőkocsival szállították kórházba.
A mentőakció mintegy hát óráig tartott. A magyar férfi abban az övezetben szenvedett balesetet, ahol jelenleg még túrázási tilalom van érvényben.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.