Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az atomenergia biztonságos felhasználását célzó intézkedések fokozását szorgalmazták a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tagállamai hétfőn egy bécsi konferencián, amely a Japánban történt nukleáris baleset tanulságaival foglalkozik.
A 151 tagállam energiaügyi miniszterei közös nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy a NAÜ-szabványokon alapuló nemzeti és nemzetközi intézkedések fokozására van szükség és a szervezet szerepének erősítésére az együttműködés összehangolásában és a szakmai tanácsadásban.
A nyilatkozat ugyanakkor nem ment olyan messzire, mint Amano Jukija NAÜ-főigazgató jóval részletesebb javaslata. A japán diplomata többek között a NAÜ előírásainak szigorítását és az országok saját gyakorlatán felül a szervezet által végzett rendszeres ellenőrzéseket javasolt valamennyi tagállamban.
A miniszterek felkérték a főigazgatót, hogy dolgozzon ki egy akciótervet a NAÜ szeptemberi közgyűléséig a miniszteri nyilatkozat és a politikai mellett magas szintű szakmai részvétellel zajló konferencia eredményei alapján.
A NAÜ-nek jelenleg nincsenek kötelező érvényű biztonsági előírásai, csak ajánlásai, s szemléit a tagállamok meghívására végzi.
A konferencia első napján felszólaló miniszterek állásfoglalásai megoszlottak abban a tekintetben, hogy továbbra is a nemzeti nukleáris hatóságok szerepe maradjon-e a döntő, vagy pedig szélesebb hatáskörrel ruházzák fel a NAÜ-t.
Az értekezleten ismertetik a márciusi fukusimai nukleáris balesetet vizsgáló tényfeltáró NAÜ-misszió végleges jelentését is.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.