6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A Magyar Szónak új főszerkesztője van. A lap munkatársait nem engedték be a döntést meghozó Magyar Nemzeti Tanács szerdai nyílt ülésére, csak amikor az véget ért - írja a vajdasági lap.
A Magyar Nemzeti Tanács szerdai ülésén megerősítette a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének indítványát és leváltotta Pressburger Csaba főszerkesztőt. A lap új főszerkesztője Varjú Márta. A Magyar Szó újságírói egy maroknyi támogatóval felvonultak a Magyar Ház, az MNT székháza előtt. A kollégák szerettek volna részt venni az egyébként nyílt ülésen, de a biztonsági emberek már csak akkor engedték be őket, amikor a Pannon TV-ben véget ért az ülésről adott élő adás. A helyszínen a rendőrség négy tagja posztolt - számol be a lap.
Az ülés nyolc napirendi pontjából hetet valamivel több mint egy óra alatt megtárgyalt a tanács, a vajdasági lap főszerkesztőjének leváltására, illetve az új főszerkesztő kinevezésére vonatkozó indítványról ehhez képest négy órán át tárgyaltak, azaz vitáztak. "Még soha nem fordult elő, hogy a Magyar Összefogás listájáról kikerülő MNT-tagok véleménye ennyire megoszlott volna valamelyik napirendi ponttal kapcsolatban" - írja a lap.
Az ülés befejeztével a csalódott újságírók gyertyát gyújtottak annak a fának a tövében, amelyre előzőleg kiragasztották a tizenkét pontot, majd sorfalat képeztek a Magyar Ház kapuja előtt és tapssal fogadták a hazafelé tartó MNT-tagokat. Az újságírók közül egyesek sírva fakadtak, mert nem tudják, mi vár a jövőben rájuk és a vajdasági magyar újságírásra, illetve arra, amit ők tartanak újságírásnak - számol be a Magyar Szó.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.