6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Letartóztattak Moldovában hat helyi állampolgárt, akik több kilogramm radioaktív anyagot - 235-ös izotópszámú uránt - akartak eladni egy afrikai, muzulmán országból való vevőnek - közölte szerdán a moldovai rendőrség.
A kelet-európai ország hatóságai március óta követték nyomon a gyanúsítottakat, mielőtt hétfőn lecsaptak volna. A nyomozást az ukrán, a német és az amerikai szervek is segítették.
Az urániumot tartalmazó kisebb láda már egy héttel a letartóztatások előtt Chisinauban, a hat gyanúsított egyikének lakásán volt, de a hatóságoknak még időre volt szükségük, hogy megtalálják a vevőt. A moldovai rendőrség közölte, nem tudják, a csempészek honnan szerezték az atomfegyverhez is felhasználható radioaktív anyagot, és egyelőre azt sem, milyen mértékben volt dúsítva.
Szakértők régóta figyelmeztetnek, hogy a Szovjetunió megszűnésével megnőtt a veszélye annak, hogy az utódállamokban hasadóanyagok és más, úgynevezett "piszkos" bomba készítéséhez fölhasználható radioaktív anyagok illetéktelen kezekbe jutnak.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.