Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Merényletben meghalt kedden Afganisztánban Hamid Karzai afgán elnök féltestvére, Dél-Afganisztán egyik legbefolyásosabb embere.
Ahmed Váli Karzait, a kandahári tartományi tanács elnökét az első, nem megerősített hírek szerint egyik testőre lőtte le egy AK-47-es gépkarabéllyal, amikor vendégeket fogadott kandahári rezidenciáján. Állítólag az elöljáró olyan hangnemben utasította a testőrt, amelyet az zokon vett, és ezért fogott rá fegyvert. A halálhírt Kandahár tartomány kormányzójának szóvivője közölte, és a család egyik tagja is megerősítette.
A kormányellenes iszlamista tálib lázadók jelentkeztek a merénylet elkövetőiként. Juszuf Ahmadi szóvivő azt mondta, a tálibok bíztak meg egy embert, bizonyos Zardar Ahmadot a merénylet elkövetésével.
Ahmed Váli Karzai többször volt merénylet célpontja az elmúlt években. 2009 tavaszán Kandahárban négy tálib öngyilkos merénylő néhány perccel azután hozta működésbe a testére erősített pokolgépet a tartományi tanács hivatalában, hogy a politikus elhagyta az épületet. Kevesebb mint két hónappal később Kelet-Afganisztánban, Nangarhar tartományban a lázadók RPG rakétavetőkből és lőfegyverekből tüzet zúdítottak Ahmed Váli Karzai gépkocsioszlopára. A politikus egyik testőre meghalt a támadásban, de Karzai sértetlen maradt.
Sajtóhírek szerint az amerikai és más nyugati kormányok is kérték már Karzai elnöktől, hogy mentse föl fivérét minden hivatalos tisztségéből, mert a szóbeszéd szerint hasznot húz a dél-afganisztáni földeken megtermelt ópium eladásából. Az érintett az ellene irányuló politikai támadásnak minősítette ezeket a híreszteléseket, és Karzai elnök nem mentette föl tisztségéből.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.