A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Hosszú gépkocsioszlop érkezett pénteken a belgrádi repülőtérre, feltehetően a háborús bűnökkel vádolt férfit szállították - közölték hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva.
Megkezdődhetett Goran Hadzsics volt horvátországi szerb vezető kiadatása a hágai Nemzetközi Törvényszéknek; a belgrádi reptérre hosszú kocsisor érkezett, amely feltehetőleg a Hágának kiszolgáltatandó férfit szállítja. Egyelőre nem bizonyos, hogy a lépés része-e Hadzsics kiadatásának, felelős szerb tisztviselők egyelőre nem voltak elérhetők az ügyben.
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszéken 2004 nyarán készült el Hadzsics ellen a vádirat, amelyben háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolják. Hadzsicsot a héten, szerdán fogták el a vajdasági Fruska Gora hegységben.
Hadzsicsot ezt követően feltehetően a belgrádi repülőtérre szállítják, hogy onnan Hágába vigyék, mivel kiadják a Nemzetközi Törvényszéknek. Korábban egy másik, hasonlóképpen rendőrökkel őrzött konvoj a belgrádi légikikötőbe érkezett, amelyről szemtanúk is beszámoltak. Ez egy megtévesztésül kiküldött gépkocsioszlop volt.
A hatóságok Ratko Mladics, a boszniai szerbek népirtással és más bűnökkel vádolt volt katonai főparancsnoka hágai kiadatása esetében is így jártak el, konvojt menesztettek a repülőtérre, miközben Mladicsnak engedélyezték, hogy felkeresse lánya sírját. A B92 tévéállomás forrásokat idézve azt közölte: Hadzsicsnak lehetővé tették, hogy felkeresse édesanyját Újvidéken. Innen a belgrádi repülőtér félóra alatt elérhető rendőrségi felvezetéssel.
Hadzsicsot a héten, szerdán fogták el a vajdasági Fruska Gora hegységben. Ügyvédje, Toma Fila csütörtökön közölte: védence írásban nyilatkozott arról, hogy lemond a fellebbezés lehetőségéről. "Ebben a pillanatban is mehetne (Hágába), de úgy állapodtunk meg, hogy előbb találkozik a családjával" - tette hozzá.
Hadzsicsot csütörtökön felkereste fia, lánya és nővére a háborús bűnök ügyében ítélkező szerbiai különleges törvényszék belgrádi fogdájában. Péntek reggel felkereshette az a nő, akivel bujkálása alatt élt együtt, és aki gyermeket is szült neki. Goran Hadzsics a horvátországi szerbek bábállamának, a Krajinai Szerb Köztársaságnak az elnöke volt. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszéken 2004 nyarán készült el a vádirat ellene, amelyben háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolják.
Jóllehet Hadzsics a háborús idők kevésbé jelentős szerb vezetői közé tartozott, nagy érdeklődés mutatkozik személye iránt, mivel Ratko Mladics májusi elfogása óta ő volt a Hága által körözött utolsó feltételezett délszláv háborús bűnös. A hágai Nemzetközi Törvényszék Burton Hall (Bahama-szigetek), Guy Delvoie (Belgium) és Antoine Kesia-Mbe Mindua (Kongói Demokratikus Köztársaság) személyében csütörtökön kijelölte a Hadzsics ügyében eljáró bírói tanács tagjait.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.