Az orvosok nem mondanak semmit Sanader sérüléséről

Megvizsgálták a zágrábi börtönkórházban a korrupció gyanújával őrizetbe vett Ivo Sanader lábsérülését pénteken, de diagnózist nem állítottak fel - közölte a politikus egyik védőügyvédje. A volt kormányfő bokája még Ausztriában sérült meg, ahol kiadatási őrizetben volt.

  • MTI MTI
Az orvosok nem mondanak semmit Sanader sérüléséről

Ivo Sanadert Salzburg környékén vették őrizetbe decemberben, Ausztria hétfőn adta ki Horvátországnak. Cedo Prodanovic ügyvéd elmondta, hogy Sanader sérülése súlyos, a bőrszín is megváltozott a sérült testrészen. A Jutarnji list című horvát újság honlapja szerint Sanadert rabszállító furgonon vitték át a vizsgálatra a Remetinec börtönből a kórházba, a járművet két terepjáró kísérte.

Goran Suic, Sanader másik ügyvédje, miután a kórházvizit után beszélt védencével, elmondta: az exkormányfővel a börtönkórházban közölték, hogy újabb vizsgálatot végeznek el rajta, de nem árulták el, mikor és hol. Sanader ellen öt ügyben vizsgálódik a horvát korrupcióellenes ügyészség, a politikus ellen hivatalosan még nem emeltek vádat.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.