Katonák akarták megölni a nigeri elnököt

Katonákat tartóztattak le a nyugat-afrikai Nigerben, mert államcsínyre és a márciusban megválasztott elnök meggyilkolására készültek - közölte egy biztonsági illetékes kedden.

  • MTI MTI
Katonák akarták megölni a nigeri elnököt

A fővárosban már napok óta voltak olyan híresztelések, hogy összeesküvés készül az országban, amelynek lakosai már számos puccsot megéltek azóta, hogy Niger 1960-ban elnyerte függetlenségét Franciaországtól.

Mahamadou Issoufou elnök márciusban demokratikus választás után került a legmagasabb közjogi méltóság tisztébe. A voksolást a Salou Djibo tábornok vezette katonai junta szervezte. Djibo 2010 februárjában távolította el a hatalomból a korábbi nigeri elnököt, Mamadou Tandját, 10 év után. A katonai vezetésnek a tavaly októberben elfogadott új alkotmány szerint április 6-ig kellett átadnia a hatalmat egy demokratikusan megválasztott civil vezetőnek.

Issoufou elnöknek egyebek között le kell törnie a sivatagos északi országrészben, de olykor a fővárosban, Niameyben is tevékenykedő emberrabló terrorista bandákat. Az uránércben bővelkedő, de mégis rendkívül szegény ország polgári vezetésének kiemelt célja a demokrácia megszilárdítása.

Barack Obama amerikai elnök várhatóan pénteken fogadja Issoufout három másik, a Szaharától délre fekvő frankofon ország államfőjével együtt. Az Egyesült Államok ezzel a gesztussal akarja jelezni, hogy támogatja a "fejlődő demokráciákat".

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.