„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Megfelelnek a szlovák állami kerettantervnek a magyar gimnáziumok számára készült, korábban visszavont történelemtankönyvek, ismét felkerülhetnek a tankönyvrendelési listára - közölte a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.
"Egyelőre csak szóban kaptuk meg a jó hírt, a hivatalos értesítésre még várnunk kell" - mondta Juhász László, a kormányhivatal kisebbségi főosztályának vezetője kedden a hírportálnak. Ján Mikolaj, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) volt oktatási minisztere 2009-ben töröltette a hivatalos tankönyvlistáról a szlovákiai magyar történészek tollából származó tankönyveket.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.