Lemondott a szlovén belügyminiszter

Lemondott a szlovén belügyminiszter egy korrupciós ügy kapcsán viselt politikai felelőssége miatt szerdán, és közölte, hogy a kormányfő kérése ellenére is ragaszkodik ehhez a döntéséhez.

  • MTI MTI
Lemondott a szlovén belügyminiszter

A miniszter munkatársai egy ingatlanügyben kerültek korrupció gyanújába, és a szerződést vizsgáló bizottság megerősítettnek látta, hogy az  "üzelmeiket" korrupciónak lehet minősíteni.

Katarina Kresal belügyminiszter az internetre föltett nyilatkozatában elutasította a korrupció vádját, de vállalta a politikai felelősséget. Lemondását már kedden is felajánlotta, de Bohut Pahor kormányfő akkor nem fogadta el. Kresal szerdán közölte, hogy döntése "visszavonhatatlan".

A korrupció ellenes állami bizottság "a szlovén FBI", azaz Nemzeti Nyomozó Ügynökség (NPU) irodáinak elhelyezési eljárását vizsgálta január óta, és a hivatali kötelességszegésre bukkant magánszemélyek javára. A rendőrség megindította a nyomozást. Kresal a Liberális Demokrata Párt vezetője. Ez a párt a kormánykoalíció utolsó tagja, amely még kitart Pahor szociáldemokratái mellett, ezért a lemondásnak komoly politikai következményei lehetnek.