Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A francia köztársasági bíróság hivatalosan is elindította kedden a vizsgálatot Christine Lagarde volt pénzügyminiszter, a Nemzetközi Valutaalap jelenlegi főigazgatója ellen, akit hamisításban való bűnrészességgel és hűtlen kezeléssel gyanúsítanak.
A miniszteri szintű politikusok ügyeivel foglalkozó bíróságon most nevezték ki azt a három bírót, akik a vizsgálatot lefolytatják. Lagarde-ot várhatóan berendelik tanúskodásra, de ennek időpontját még nem jelölték ki.
A vád lényege, hogy miniszterként feltehetőleg kárt okozott az államnak, amikor úgy döntött: nem hagyományos jogi úton, hanem a felek közti - úgynevezett magánbíróságon történő - megegyezéssel kell mielőbb lezárni a neves üzletember, Bernard Tapie és az államkincstár üzleti jellegű vitáját.
Lagarde tagadja, hogy hivatali kötelességmulasztást követett el. A bíróság szokatlanul gyorsan, a nyári ítélkezési szünet alatt lépett, ami arra utal, hogy nem akarják éveken át bizonytalanságban hagyni a nemzetközi pénzügyi rendszer egyik legfontosabb posztját betöltő politikust, és az irányítása alatt álló intézményt.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.