szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Első ízben találkozott egymással pénteken Aung Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezető és Thein Szein, az ország márciusban megválasztott elnöke.

A 66 éves Nobel-békedíjas Szan Szú Kji az elmúlt 20 év nagyobbik részét börtönben vagy házi őrizetben töltötte, s a hatóságok tavaly novemberben bocsátották szabadon.

Politikai tevékenységét azonban korlátozták: a mianmari kormányzat júniusban is óva intette attól, hogy országjárásba kezdjen, mert ez a hatóságok szerint "káoszt és zavargásokat" válthatna ki. Azóta azonban a jelek szerint a kormányzat változtatott a taktikáján, s immár szeretné javítani kapcsolatait az ellenzéki vezetővel.

Szan Szú Kji az elmúlt hetekben kétszer is tárgyalt a munkaügyi miniszterrel, vasárnap pedig elindulhatott első vidéki politikai körútjára: ennek során az ország egységének megőrzése mellett érvelt.

Mianmart (az egykori Burmát) az elmúlt évtizedekben katonai kormányzat irányította, ám tavaly parlamenti választásokat szerveztek – igaz, olyan szabályokkal, amelyek garantálták az addigi kormányzatot támogató erők győzelmét. Thein Szein maga is tábornok, s a katonai junta miniszterelnöke volt.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Eladó Tom Brady korántsem hétköznapi Cadillac-je

Eladó Tom Brady korántsem hétköznapi Cadillac-je

Antall József fia elárulta, apja mit mondott a halálos ágyán Orbán Viktornak

Antall József fia elárulta, apja mit mondott a halálos ágyán Orbán Viktornak

A NAV kíméletlen azokkal, akik a veszélyhelyzetben adósodtak el

A NAV kíméletlen azokkal, akik a veszélyhelyzetben adósodtak el