Ujjlenyomat is lesz a kárpátaljaiak új engedélyén

Digitális arckép és ujjlenyomat is lesz azokon a kishatárforgalmi engedélyeken, amelyeket a Kárpátalján élő kérelmezők kapnak szeptembertől. A plasztiklapokra azonban akár egy hónapot is várni kell majd.

  • MTI MTI
Ujjlenyomat is lesz a kárpátaljaiak új engedélyén

Magyarország néhány napja beszüntette a hagyományos, útlevélbe ragasztott kishatárforgalmi engedélyek kiadását mind az ungvári főkonzulátuson, mind a beregszászi konzulátuson.

Az Európai Unió vonatkozó rendelete értelmében a magyar hatóságok előreláthatólag 2011. szeptember 5-től plasztik kártya alapú, digitális ujjlenyomatot valamint digitális fényképet tartalmazó magyarországi tartózkodási és kishatárforgalmi engedélyeket fognak kiállítani a kárpátaljai kérelmezők számára – mondta csütörtökön újságíróknak Bacskai József ungvári főkunzul.

A korábban kiadott kishatárforgalmi engedélyek érvényességi idejük lejártáig használhatók. A kártya formátumú okmányra azonban a kérelmezőknek az eddigi egy hét helyett 21-30 napot kell várniuk, mert az új úti okmányok nem a diplomáciai kirendeltségeken, hanem budapesti nyomdában készülnek – emlékeztetett.

Bacskai József azt is elmondta, hogy Kárpátalján, a magyar határhoz közeli települések körülbelül 600 ezer lakója jogosult kishatárforgalmi engedély kérelmezésére, és közülük az elmúlt években körülbelül 150 ezren éltek ezzel a lehetőséggel.

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.