szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az észt parlamentben fölényes többséggel újraválasztották hétfőn Toomas Hendrik Ilves köztársasági elnököt, aki ezzel második mandátumhoz jutott.

A szavazáson az egykori szociáldemokrata politikus 73 voksot kapott kihívója 25 szavazatával szemben. Az egykamarás parlamentnek 101 tagja van.

Észtországban legfeljebb kétszer lehet államfő valaki. Ilvest először 2006 szeptemberében választották meg köztársasági elnökké, de most fordult elő először a húsz éve függetlenné vált ország történelmében, hogy a parlamentben sikerült elérni valakinek az alkotmányban előírt kétharmados többséget.

A korábbi esetekben egy külön elektori testületnek kellett döntenie a jelöltekről, mert a parlamenttől senki sem kapta meg a kétharmados támogatást. Ilves mögött mind a kormánypártok, mind az ellenzéki szociáldemokrata párt felsorakozott. Vetélytársa, Indrek Tarand az európai parlament "zöld" frakciójának a tagja.

Ilves Svédországban született, de az Egyesült Államokban nőtt fel, ahol pszichológusnak tanult, majd újságíró lett, és a Szabad Európa rádió észt szekciójának élére került. Az észt függetlenség 1991-es elnyerése után Észtországba települt, és politikával kezdett foglalkozni. Nagykövet volt az Egyesült Államokban, majd Kanadában és Mexikóban, majd 1996-tól két ízben betöltötte a külügyminiszteri posztot, később pedig volt európai parlamenti képviselő is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!