Augusztus volt az amerikai katonák legvéresebb hónapja Afganisztánban

Idén augusztusban halt meg a legtöbb amerikai katona Afganisztánban azóta, hogy már csaknem tíz éve háborúban állnak a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők a szélsőséges iszlamista felkelőkkel.

  • MTI MTI
Augusztus volt az amerikai katonák legvéresebb hónapja Afganisztánban

Augusztusban az AP amerikai hírügynökség adatai szerint összesen 66 amerikai katona halt meg Afganisztánban, eggyel több, mint tavaly júliusban. A magas halálozási arány főként az augusztus 6-i helikopteres támadásnak tulajdonítható, amelyben harminc, többségében a haditengerészet Navy SEAL nevű elit alakulatánál szolgáló katona halt meg. Az egyik tűzharcba keveredett felderítő csapat segítségére siető Chinook helikoptert tálib felkelők lőtték le.

A helikopterszerencsétlenségben meghalt fegyvereseken kívül 23 amerikai katonát a dél-afganisztáni Kandahár és Hilmend tartományokban, 13-at pedig Kelet-Afganisztánban öltek meg. A 66 amerikai áldozaton kívül augusztusban még a NATO 14 katonája esett el: négy francia, két brit, egy-egy új-zélandi, ausztrál és lengyel, valamint öt, még nem közölt nemzetiségű katona.

Bár a koalíciós erők jelentős erőfeszítéseket tettek azért, hogy a lázadókat kiűzzék dél-afganisztáni erődítményeikből, még mindig számos erőszakos cselekmény történik országszerte. Ebben az évben eddig a nemzetközi erők összesen 403 katonája esett el a közép-ázsiai országban.

Az amerikai hadsereg egyébként már megkezdte a kivonulást. Barack Obama amerikai elnök 33 ezer amerikai katona visszahívását rendelte el 2012 nyaráig, s ebből tízezer fegyveres már idén elhagyja Afganisztánt, ahol a tervezett csapatkivonások után körülbelül 68 ezer amerikai katonai fogja segíteni az afgán biztonsági erők munkáját.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.