Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Több ezer ember gyűlt össze szerdán Tripoliban a Mártírok terén (a korábbi Zöld tér), hogy együtt ünnepeljék a ramadán végét és a felszabadulást. Merénylettől tartanak a felkelők, ezért kiemelt biztonsági intézkedések mellett gyülekeztek az emberek.
Mint a téren többen is elmondták a tudósítónak, a diktátor azzal fenyegetőzött nem sokkal korábban, hogy pokolgépes és rakétatámadásokra ad parancsot Tripoli ellen ezen a napon. Nem ellenőrzött beszámolók szerint egy, az út szélén parkoló autóban, a térhez közel találtak is robbanószert, illetve négyen meghaltak, amikor a diktátorhoz hű erők tagjai szerdán kézigránátot dobtak egy ellenőrzőpontra.
Egy férfi, aki Hollandiából tért vissza Líbiába, kifogástalan angolsággal azt mondta, hogy "a munka amit végeztünk, most végre beérett; 42 évnyi üldöztetés után végre szabadok vagyunk". Szerinte Kadhafi teljesen "rátelepedett" az életükre, róla kellett tanulni az iskolában, "velük lakott az otthonainkban, még az álmaikba is belopakodott, de most végre megszabadultak tőle" - mondta.
Júszef Mrájed, egy idős férfi, aki sokáig Németországban dolgozott, azt mondta, hogy bár a tér közelében született, mégsem járt itt sosem ezen az ünnepen, mert utálta Kadhafit, és az ünnep arról szólt, hogy őt kellett dicsőíteni. "Kadhafi azt hirdette magáról, hogy ő az Isten prófétája, a teret az ő többméteres fényképe uralta ezen a napon, de most végre eltűnt és mi szabadok vagyunk" - hangoztatta a férfi.
Az emberek a téren - folyamatos fegyverropogás közepette - azt skandálták, hogy "Kadhafi halott, mind testvérek vagyunk". Az MTI-hírcentrum kérdésére Júszef Mrájed elmondta, hogy azért kiáltozzák ezt, mert a diktátor idejében csak azt hallották, hogy milyen ellentétek vannak a városok, az országrészek között. "Most mindannyian testvérek vagyunk" - fűzte hozzá. Egy másik, a téren ünneplő férfi azt közölte, hogy nem érdekli, hol van Kadhafi, a lényeg, hogy elment és "nem fertőzi tovább Líbiát, mint valami rákos daganat".
A Mártírok terén rengeteg gúnyrajzot is lehetett látni. Az egyik felirata szerint Kadhafi azt üzeni a népnek, hogy "megértelek titeket, ezért megváltoztatom a Zöld könyv színét". A Zöld könyv a diktátor saját bölcsességeit, iránymutatásait tartalmazta.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.