Mivel kiderült, hogy Berlusconi félmillió eurót fizetett Tarantininek, a nyomozók gyanítják, hogy a bari üzletember hazudott, amikor korábban azt mondta: a kormányfő nem tudta, hogy a nők, akiket a rezidenciáján rendezett partikra beszervezett, prostituáltak. A vizsgálatot végzők feltételezik, hogy Berlusconi a jelentős kifizetéssel vásárolta meg Tarantini és ugyancsak letartóztatott felesége hallgatását, mert nem akarta, hogy az ügy nyilvánosságot kapjon, és tovább ártson más prostituáltügyek miatt már megtépázott hírnevének.

A nyomozás ebben az esetben Tarantini ellen indult prostitúció elősegítésének és prostitúcióra való felbujtásnak a gyanújával.
Nyomozás folyik Valter Lavitola, a L'Avanti című újság kiadója ellen is, akiről feltételezik, hogy társa volt a Tarantini házaspárnak a zsarolásban.
Berlusconi, aki ebben az ügyben csupán tanúként szerepel, múlt héten egy interjúban tagadta a zsarolást, és azt mondta, hogy csak segített Tarantiniéknak, akik nehéz anyagi helyzetbe kerültek.
Az olasz miniszterelnök ellen jelenleg per folyik, amelyben azzal vádolják, hogy egy 17 éves prostituáltnak fizetett a szexért, aki részt vett több, a rezidenciáján rendezett partin.
Olaszországban prostituáltnak fizetni nem bűn, feltéve, hogy az illető nagykorú, tehát betöltötte a 18. évét, a prostitúció elősegítése viszont, amivel Tarantinit vádolják, bűncselekmény.