Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Az Air France francia légitársaság egyik gépével júliusban hasonló problémák adódtak, mint a két évvel ezelőtt az Atlanti-óceánba zuhant Air France-géppel – írta kedden a Le Figaro című újság. A cikk megjelenése után kiújult a szerencsétlenség okáról folytatott vita.
A Le Figaro egy általa megszerzett vizsgálati jelentésre hivatkozva állította, hogy az Air France Párizs-Caracas járatán közlekedő Airbus 340 típusú géppel ugyanaz történt, mint 2009-ben a társaság Airbus 330-asával, amely 228 emberrel a fedélzetén a brazil partoknál az Atlanti-óceánba zuhant. Az idei esetnek csak két sebesültje volt.
A francia légiközlekedés-biztonsági hatóságnak (BEA) a 2009-es tragédia körülményeit kivizsgáló szakemberei nem mondták azt, hogy a pilóták lettek volna felelősek, de jelentésükben feltártak több, általuk elkövetett hibát. Az idén júliusban történt esetet a BEA szintén vizsgálja, de arról még nem nyilatkozott, hogy az A340-nek ugyanolyan gondjai lettek volna, mint a tragikusan járt A330-nak.
A Le Figaro szerint a jelentésből kiderül, hogy mintegy tízezer méter magasságban mindkét gép erős légörvénybe került, s nagy iramban gyorsult, aminek a hatására a robotpilóta kikapcsolt. A gép ezután meredeken emelkedett és kezdett sebességet veszíteni, de júliusban az A340 a levegőben maradt, s tovább repült, hála a legénység gyors reagálásának.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.